Régi vágya válik hamarosan való a szőregieknek: az önkormányzat saját forrásból 136 millió forintért korszerű, világítással is ellátott futópályát építtet a Monti Sándor parkban. A rekortán borítású pálya két részén nyújtása alkalmas eszközökkel felszerelt fitnesz részt is kialakítanak.

Szeged elkötelezett amellett, hogy a legegészségesebb magyar város legyen. Többek között saját szűrőprogramot indított az önkormányzat, ami kezdetektől nagyon népszerű a szegediek körében. Az egészséges életmódhoz a felfrissülést és mozgást szolgáló játszóterek és fitneszparkok is hozzá tartoznak. Most önerőből kezdődött meg a szőregi Monti Sándor parkban egy futókör kialakítása:

– Hosszabb helyszínkeresés és tervezés után döntöttünk végül úgy, hogy a szőregi szabadidő parkot fogjuk továbbfejleszteni, egyrészt mert ez egy már kedvelt helye a szőregieknek, másrészt ideálisak is a körülmények, itt játszótér található és a terület rendezvényhelyszín is egyben. Ezt szeretnénk kiegészíteni egy tömegsportolásra alkalmas infrastruktúrával, hogy ez a terület még szélesebb körben kedveltté váljék. A futókör egy olyan infrastruktúrát fog adni Szőregnek, amelyre régóta vártunk, hiszen ezen az ötezerötszáz fős településrészen eddig nem volt tömegsportolásra alkalmas terület – mondta el a beruházás helyszínen hétfőn délután Avramov András, a városrészrész önkormányzati képviselője.

A kivitelezési pályázaton nyertes HPQ Kft. már megkezdte a futókör építését. A nyolcszáz méter hosszú, korszerű rekortán burkolatú futópálya szélét térkőszegéllyel látják el, a pálya két részén pedig a nyújtáshoz szükséges fitnesz eszközöket is telepítenek.

Ezen kívül négy padot, hét kerékpártámaszt és két hulladékgyűjtőt is felszerelnek, a futókörön pedig felfestik a menetirányt, és kétszáz méterenként a távolságot is. Az épülő szőregi pálya különlegessége, hogy nyolcszáz méteren belül hatméteres szintkülönbség található – ilyen, terepfutásra is alkalmas pálya még nem épült a városban.

Péter István, a HPQ Kft. ügyvezető igazgatója a helyszínen elmondta, nyár végéig építik meg a nyolcszáz méter hosszú, egy méter húsz centi széles futókört.

A közpark átgondolt fejlesztése során már évek óta várostűrő, kisebb gondozást igénylő fákat és cserjéket telepíttetett az önkormányzat.

A már meglévő kőris, ostorfa és mezei juhar mellé a beruházás során újabb huszonhat fát ültetnek a területre.

A futópálya körül negyvenhat fényerőszabályozós led-lámpatestekkel felszerelt, acéloszlopos közvilágítást építenek ki, egy-egy lámpatest jut a már meglévő játszótér és a kerékpártámaszok mellé is.

– Ez a fejlesztés, amellett, hogy a szabadidőparkot további funkciókkal látja el, megalapozza a park további fejlesztését is, ami elsősorban a szőregi gyerekeknek jelenthet komoly előnyt. A városrészben egy általános iskola és két óvoda is található, az iskolába négyszázhúszan, a két óvodába pedig százharmincan járnak. Mindhárom intézményből néhány perc alatt elérhető lesz az új futópálya, ez a tornateremhiánnyal küldő iskolának nagy segítséget jelenthet a jövőben – mondta végül Avramov András.

Rafai Gábor, szeged.hu

szoreg.hu képtár