7 ezer négyzetméteres szupermarkettel CBA Szeged Nova áruház épül a Szőregi úton. A vásárlók éttermeket, csokoládéműhelyt, kávézót, cukrászdát, drogériát, tisztítót, cipészt, kulcsmásolót és virágboltot is találnak majd benne.
A földmunkák nagy része befejeződött a Szőregi úti Árpád nevelőotthon helyén, ahol a CBA Szeged Nova áruház épül. A tervek szerint március végéig elkészül a teljes alépítmény, a teremgarázs szintje. A következő lépésben szeptember végéig felépül az áruház, közben – várhatóan augusztusban – kialakítják a bejárat előtti körforgalmat is. A komplexumot novemberben szeretnék megnyitni a vásárlóknak.
– A 11 ezer négyzetméteres alapterületen megközelítőleg 7 ezer négyzetmétert foglal el a CBA Príma szupermarket, amely nemcsak méretében múlja felül jelenlegi üzletünket, hanem arculata, berendezése és áruválasztéka is európai viszonylatban bárhol megállja a helyét – tájékoztat Török Gábor, a tulajdonos Hansa-Kontakt Kft. kiskereskedelmi igazgatója. – Az áruház önálló pékséggel, komoly húsüzemmel működik majd annak érdekében, hogy állandóan friss, házi jellegű termékeket állíthassunk elő. Az árak a budapesti úti CBA Prímával megegyezők lesznek. Nemcsak egy élelmiszer-áruházat szeretnénk átadni, hanem egy olyan komplexumot, amelyet az újszegedi és a környékbeli települések háziasszonyai régóta várnak. Az átadásig a munkálatokkal járó esetleges kellemetlenségekért megköszönjük a lakosság megértését.
A Szőregi úti bejárat felől egy közel 400 férőhelyes teremgarázs nyújt kényelmes parkolási lehetőséget a vásárlóknak, ahonnan mozgójárdán juthatnak a szupermarkethez. A vásárlási élmény fokozásához további magas szintű háztartási szolgáltatásokat is kínálnak. Többek között helyet kap ruhatisztító, cipész, kulcsmásoló és virágbolt is, de műszaki cikkek és ruházat értékesítését nem tervezik. Helyet kap egy nagy alapterületű drogéria, és egyeztetnek egy lakossági bankfiók megnyitásáról. A komplexum egyik különlegessége lesz az exkluzív csokoládéműhely, valamint a cukrászda és kávézó. A tulajdonos cég üzemeltetésében működő, közel ezer négyzetméteres igényes étteremben jó minőségű menüt, kemencében sült pizzát, magyaros ízeket, grillezett tengeri halat kínálnak elérhető áron. Az étteremhez a Szőregi útra néző terasz, és egy kisebb zárt a la carte étterem is tartozik.
A CBA Szeged Nova üzleteiben és szolgáltatóinál megközelítőleg 300 új munkahely létesül, amelyből a Hansa-Kontakt Kft. a szupermarketbe és az étterembe várhatóan 200 munkahelyre hirdet felvételt a nyár második felében. A Szeged Nova komplexum üzleteit nyitvatartási időben reggel 7 és este 8 óra között töltik fel áruval. A Borostyán utca lakóinak nyugalmát növényzet és 5 méter magas hangszigetelő fal garantálja. Az áruház tulajdonosa késő esti és éjszakai rendezvényeket nem szervez.
Ha a közgyűlés elfogadja az építési szabályzat módosítását, akkor a tervezett Borostyán utcai gyalogosátjáró megszűnik, a vásárlók az áruházat kizárólag a Szőregi út felől közelíthetik meg.
Az építkezés a CBA segítségével és kereskedelmi banki finanszírozással közel 5 milliárd forintból valósul meg.
Dombai Tünde, delmagyar.hu