Idén immár tizedik alkalommal rendezi meg a Szőregi Rákóczi SE labdarúgócsapata az ifj. Lakatos Árpád Emléktornát egykori játékosára emlékezve.

Az augusztus 13-i (szombat) emléktornán a tavalyihoz hasonlóan idén is két csoportban hat csapat vesz részt, közülük az egyik a vajdasági Adáról, a másik a romániai Csanádról érkezik Újszentivánra, illetve Szőregre.

A csoportmérkőzéseket (2×30 perc játékidő és 5 perc szünet) még a délelőtt folyamán lebonyolítják, majd Szőregen kerül sor a helyosztókra (2×35 perc játékidő és 5 perc szünet). A szervezők napközben ebéddel, este, a meccsek után vacsorával látják vendégül a résztvevőket. Döntetlen mérkőzés esetén 3 pár büntetőpárbajra kerül sor, majd – ha szükséges – szétlövésre. Az ilyen módon győztes alakulat az amerikai rendszernek megfelelően 3 helyett 2, a vesztes 0 helyett 1 pontot kap. Pontegyenlőség esetén a helyezést sorrendben a rúgott gól, a gólkülönbség, az egymás elleni eredmény, legvégső esetben pedig sorsolás dönti el. A helyosztókat a csoportok azonos helyezettjei vívják egymással, értelemszerűen a két csoportgyőztes játssza a döntőt késő délután.

Újszentiváni csoport: Tiszasziget, Újszentiván, Ada (szerbiai)

Szőregi csoport: Csanád (romániai), Tápé, Szőreg

 

A X. ifj. Lakatos Árpád Emléktorna programja:

Újszentiváni csoportmérkőzések:

08.00: Tiszasziget – Újszentiván
09.15: Újszentiván – Ada
10.30: Ada – Tiszasziget

Szőregi csoportmérkőzések:

08.00: Csanád – Tápé
09.15: Tápé – Szőreg
10.30: Szőreg – Csanád 12.00: Ebéd a szőregi pályán Helyosztók (csak Szőregen)
14.00: 5. helyért (csoport 3. helyezettek)
15.25: 3. helyért (csoport 2. helyezettek)
16.40: 1. helyért (csoport 1. helyezettek) 18.05: Eredményhirdetés, éremátadás
18.15: Vacsora

szegedma.hu