Nem csupán külföldi, de helyi riválisaikkal is küzdenek a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ termelői – nyomott áron tudják eladni rózsáikat. A környéken több száz fajtát termelnek, Spanyolországtól Angliáig, Finnországtól Libanonig exportálják a töveket.

– Nyílik az agrárolló. Egyre magasabbak a költségeink, de nem nő a bevétel – fogalmazott Fogas László, akit a szőregi rózsatermelők helyzetéről kérdeztünk. Megtudtuk: bár minden évben emelnek egy kicsit, még mindig nyomott áron tudják eladni a rózsatöveket. A szőregi rózsa egyik legnagyobb riválisa egyébként éppen a szőregi rózsa: ugyanarra a piacra termelnek azok a rózsások is, akik nem a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ tagjai. Így azonban árversenyre kényszerítik a többieket. Nem tesz jót a rózsabiznisznek az árfolyam-ingadozás sem: megkötnek egy üzletet, ám két év múlva ki tudja, hány forintot ér a szerződésbe foglalt euró.

– Európai viszonylatban riválisunk még Románia, Bulgária és Lengyelország. Itt kis visszaesés tapasztalható a generációváltás miatt. Nálunk is ez jellemző: a fiatalok nem igazán szeretik ezt a munkát – hallottuk Széll Imrétől. A Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ elnökétől megtudtuk: a szőregi rózsát Spanyolországtól Angliáig, Finnországtól Libanonig, Európa több országába is exportálják nagykereskedőkön keresztül, de innen látnak el több magyarországi hipermarketet is. Az ÁFÉSZ 270 tagot számlál, hozzátartozóikkal, munkatársaikkal együtt azonban közel ezren tartoznak a szövetkezethez. Kérdésünkre, milyen különleges rózsafajtákat termelnek a vidéken, Fogas László mosolyogva válaszolt: Mindegyik különleges. A rózsaültetvényen sétálgatva megértem: mámorító virágillat, katonás rendben sorakozó szivárványszín tünemény. Nem csoda, hogy 2004-ben hungarikum lett a szőregi rózsa.

Három évig tart, mire a csipkebogyómagból rózsatő lesz. A szőregi virágoknak kedvező az itteni éghajlat, a löszös talaj, a napsütés. Tavaly a sok eső és a hideg miatt nem volt olyan jó a termés, a mostani kánikula viszont kifejezetten jót tesz a rózsáknak, ám szorgalmasan kell locsolni a töveket. Minőségük kiváló: erős, vastag a száruk, egy tövön több rózsaág nő. Szőregen és környékén több száz fajtát termelnek. Akad olyan közöttük, amit dán nemesítők kísérleteztek ki, ám az ÁFÉSZ megvásárolta a licencjogot, így egész Magyarországon csak itt kapható. De francia Meiland rózsákat is kizárólagosan a szőregi ÁFÉSZ árusíthat.

A ma kezdődő szőregi rózsaünnepre közel 300 ezer szál rózsát biztosított a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ. Ezekkel a művelődési házat, a színpadot, a szombaton 17.30-tól felvonuló gépjárműveket és lovas kocsikat díszítik. Rózsából rakták ki a Szent Koronát is – a különleges virágszoborhoz 7000 szálat használtak fel. A Hősök terén dísznövény-kiállítást rendeznek – bárki vásárolhat szőregi rózsát, amit a saját kertjében elültethet.

Bobkó Anna, delmagyar.hu