Beszélgetés dr. Botka László polgármesterrel
– Polgármester Úr! Talán nem veszi zokon, ha először azt kérdezem, Ön, aki választási programjában olyan sűrűn emlegette a külső városrészek fontosságát, mikor járt utoljára Szőregen?
– Olcsó poén lenne most azt válaszolnom, hogy gyakorlatilag minden nap ott jártam – mert ez valóban csak addig volt igaz, amíg a lányom a szőregi bölcsődébe járt. De hivatalosan sem túl régen – június végén voltam Önöknél, amikor a Rózsaünnep vendégeként nagy örömmel vettem részt a programokban.
– Ezek szerint közvetlen „helyismerete” is van…
– Hogyne. És azt is tudom, hogy Szőregen nincs minden nap Rózsaünnep… Viszont minden nap keletkezik szennyvíz, aminek az elvezetése évtizedes gondja a helyieknek. Jó hírem van: bizonyára Önök is értesültek már a sajtóból, hogy hosszas küzdelem és – mondjuk így – hathatós lobbitevékenység eredményeképpen sikerült „reaktiválnunk” azt az ISPA pályázatot, amihez korábban azért nem tudtunk hozzányúlni, mert idoközben annyira fölmentek az árak, hogy az eredeti összegbol már lehetetlen lett volna megkezdeni a beruházást. Nos, ha minden igaz, szeptemberben aláírt szerződésünk lesz, harminc napon belül pedig már düböröghetnek a munkagépek is Szőregen. Akik a felfordulástól félnek, azoknak pedig üzenem: természetesen az aszfaltozás, illetve a megrongált utak helyreállítása is benne van a „csomagban”…
– Még mindig a gondoknál tartunk. Csak említeném: művelődési ház…
– Abban talán egyetértünk a szőregiekkel, hogy a régi épület menthetetlen. Újat kell építenünk, amelyre már bizonyos forrásokat – egészen pontosan 152 millió forintot – el is különítettünk. És ha már a terveknél tartunk: nemrég láttam a Rózsák tere terveit, ami biztosan nagy örömére szolgál majd a helyieknek. Gyönyörű díszburkolatot kell elképzelni, csobogóval, rendezvénytérrel, stílszerűen rózsakerttel – bizony, a Belváros belvárosa is örülhetne neki… Az pedig nem terv, hanem megvalósult álom, hogy a Magyar utcai óvoda szeptemberben felújítva várja a kicsiket.
– Polgármester Úr, ha már a rózsákat említette, tudjuk, hogy a szőregieknek a virág nem csak dísz meg fesztivál, hanem megélhetési forrás is…
– És reméljük, minél jobb megélhetés forrása is marad. Sokat dolgozunk azért, hogy a szőregi rózsatő mint hungaricum kerüljön az Európai Unió köztudatába. Ez feltétlenül fölértékelné a piacon betöltött szerepét. De az ittenieknek további kitörési pont lehet, hogy a dísznövénykertészetnek komoly jövője van: az emberek – hál Istennek – egyre igényesebbek a környezetükre, az új hitelekkel elmozdult a lakásmobilitás a kertes otthonok irányába, ahová bokrok, örökzöldek, rózsák kellenek, de a lakótelepeken is parkosítanak, a balkonládák is tele vannak virággal – ez mind-mind az Önök malmára hajtja a vizet.
– Az őslakosok mellett azonban egyre többen jönnek Szegedről, úgymond, „kitelepülők”. Nekik más igényeik vannak, máshoz szoktak – őket mivel biztatná Polgármester Úr?
– Először is nem biztatni kell őket, hanem gratulálni nekik: jól választottak, csendesebb, nyugodtabb környezetben élhetik mindennapjaikat. Másodszor: mint már említettem, az infrastruktúra szempontjából hamarosan mindegy lesz, hogy a Szerb utcában vagy a Széchenyi téren lakik valaki. Iskola, óvoda, orvosi ellátás nem csak létezik, de igen színvonalas. Ami pedig az apró-cseprő szolgáltatásokat illeti: a magánvállalkozások előnye, hogy rendkívül rugalmasak, és azonnal megjelennek ott, ahol igény van rájuk.
– Utoljára visszatérve a választási programhoz: Polgármester Úr fontosnak tartotta, hogy „felrázza” a várost a közömbösség állapotából. Szőregen arra lenne szükség, hogy jobban összeérjen a közösség, hogy több szálon tudjanak együttműködni „régiek” és „újak”.
– Erre jók a civil szervezetek. Amint képviselőjüktől, Iványi Auréltól hallottam, ő is szívén viseli ezek sorsát, hisz képviselői alapja jó részét e csoportok támogatására költi. De én úgy gondolom, nem kell a szőregieket tanítani arra, amit tudnak: számtalan rendezvényen, megmozduláson látom, hogy összetartó közösség az itteni, remek saját hagyományokkal, sokszínű nemzetiségi kultúrával, immár teljesen önálló fesztivállal, tervekkel, célokkal – amelyek jól illeszkednek a város egészének kulturális arculatába és természetesen a gazdasági fejlesztési stratégiájába is. Valahogy így képzelem én az európai jövőt: kis közösségek, melyek kezdeményeznek, nagyobbak, melyek segítenek, még nagyobbak, melyek a stratégiát tervezik és ebből a kölcsönös egymásra hatásból alakul ki a nagy egész – mindannyiunk boldogulására.
