Nem jutott tovább Borbély Csabi a Kismenők első adásából, egy 15 éves akrobata fiú legyőzte a párbajon. Vigaszdíjként százezer forintot és az előadásait segítő fejmikrofon szettet kapott.

Nem lesz két szegedi szereplője a tv2 Kismenők című tehetséggondozó műsorának. A szombati párbajon a 12 éves Borbély Csabi kiesett, így nem lesz csapattársa a múlt héten már továbbjutott X-Treme tánccsoportnak.

A szegedi fiatalember bűvészként lépett a zsűri elé és míg a castingon kártyatrükkel nyűgözte le Ördög Nórit és Tillát, a stúdióban egy mentalista trükköt mutatott be. Ábel Anitát hívta ki segítőjének, akinek az volt a feladata, hogy az elé tett filctollakkal kiszínezzen egy rajzot. A színésznő ugyanúgy színezett, mint ahogyan előzőleg Csabi, mely képet egy lezárt borítékba tett. Ráadásul Csabi slusszpoénként ledobta ruháját és ő maga is ugyanolyan színekkel volt felöltözve.

A zsűri tátott szájjal figyelte a szegedi fiú produkcióját és a maximális 100-ból 93 pontot adtak a produkcióra. Az anyukák, apukák, gyerekek és nagymamák csoportjának szavazatival együtt Csabi összesen 180 pontot kapott. Ellenfele egy 15 éves akrobata fiú volt, aki a zsűritől pontosan ugyanannyi pontot kapott, mint a szegedi bűvész. A pontozó csoportok azonban összesen 5 ponttal többet adtak Csabi ellenfelének, a szegedi fiúnak így búcsúznia kellett a műsortól. Vígaszdíjként 100 ezer forintot és egy fejmikrofon szettet kapott.

Timár Kriszta, delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: delmagyar.hu / tv2