Január 6-án két órára leállnak a buszok

Nem jártak eredménnyel az egyeztető tárgyalások, ezért 2003. január 6-án, hétfőn reggel 4 óra 30 perc és fél 7 között leállnak a Volán-buszok az egész országban, így Csongrád megyében is.

Huszonötezer volános dolgozó bérfelzárkóztatásáért harcolva hirdetett meg kétórás figyelmeztető sztrájkot a Közúti Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKSZ). Az érdekképviseleti szervezet azt kifogásolja – tudtuk meg Virágh Istvántól, a KKSZ Tisza Volános alapszervezetének elnökétől -, hogy a 24 Volán-társaságnál dolgozók béremelését 4,5 százalékban maximálta a többségi tulajdonos ÁPV Rt., miközben a volánosok fizetése (átlagosan bruttó 110 ezer forint) mintegy 20 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól, de alacsonyabb a tömegközlekedést lebonyolító más cégek (BKV, MÁV) fizetésénél is. A KKSZ 26,4 százalékos béremelést szeretne kiharcolni, ám erre a folyamatosan zajló egyeztető tárgyalások során semmi remény nem mutatkozott, ezért január 6-án, hétfőn kétórás figyelmezető sztrájkkal adnak nagyobb nyomatékot a volánosok követelésüknek. A munkabeszüntetéshez egyébként a sofőrök mellett a szerelők és az adminisztratív dolgozók is csatlakoznak.

– Ezen a napon reggel fél 5 és fél 7 között nem közlekednek menetrendszerinti járataink, s mivel a sztrájk csupán kétórás, alapszolgáltatást sem kell biztosítanunk. Így aztán a helyi, a helyközi, a távolsági és nemzetközi járatok is csak fél 7 után indulnak el. Arra kérjük minden kedves utasunkat, hogy fogadja megértéssel sztrájkunkat – fogalmazott Virágh István.

Mint megtudtuk, ha a január 6-i akció nem vezetne eredményre, addig hirdetnek meg újabb és újabb sztrájkokat a volánosok, amíg nem születik számukra is elfogadható egyezség az ÁPV Rt.- vel.

Délmagyarország, 2002. december 28.