A szakadó eső ellenére is több tucatnyian gyűltek össze az újszegedi temetőben, hogy a nagyárvíz 137. évfordulója alkalmából megújított és megszépült obeliszk előtt megemlékezzenek a Szegedet sújtó katasztrófáról.
“Szeged városa sajnos elfeledkezett az emlékműről, pedig az alatta található tömegsírban ötvenhárman vannak eltemetve” – mutatott Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő a temető közepén található obeliszkre, melynek rendbetételéről az évforduló napjára gondoskodott. Az emlékmű kezdetektől őrzi az 1879-es nagy szegedi árvíz idején elhunytak emlékét, ám karbantartás hiányában méltatlan állapotba került. A Szőregi Baráti Társaság ezúttal a Szőregi Gazdakörrel és a Szőreg-Kübekházi Hármashatár Vadásztársasággal együtt emlékezett meg az eseményekről.
A tragédia eseményeit, valamint a város újjáépítését Zombori István történész elevenítette fel az ünneplőknek. “Úgy gondolom, nekünk szegedieknek és az egész országnak is, március 12. egy olyan nap, amikor egy pillanatra meg kell állni és vissza kell gondolni erre az eseményre” – kezdte ünnepi beszédét. Úgy fogalmazott, a szeszélyes Tisza tette lehetővé, hogy a napfény városa megkaphassa mai arculatát, a folyóval folytatott szabályozási küzdelemben március 12-én éjszaka Szeged alul maradt. A katonaság akkor több mint 70 ezer ember meneküléséről gondoskodott, aki mégis itt maradt, vagy a háztetőkön vagy a fákon próbálta átvészelni a katasztrófát, mínusz fokos hidegben. “Ekkora városban akár ezrek is meghalhattak volna, de a jó védekezésnek köszönhető, hogy az első napokban csak 50-60 ember halt meg. Olyanok, akik már nem bírtak tovább kapaszkodni a fákon, vagy kimosta a víz alóluk a vályogházakat.” A korabeli tudósításokból kiderül, a víz alá került temetőkben úsztak a koporsók, az emberek fertőzésveszélytől rettegtek – idézte fel a hátborzongató részleteket. A halottakat végül Újszegeden temették el, az ő emléküket őrzi az obeliszk.
Az ünnepi beszédet követően a szervezők koszorúkkal tisztelegtek a nagy árvíz áldozatai előtt, majd átvonultak a Huszárlány szoborhoz, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából koszorúztak. A Thököly utca és a Szőregi út találkozásánál található emlékművet Rózsavölgyi József állíttatta: a szőregi csata 165. évfordulója alkalmából szentelték fel Máté István és Lantos Györgyi szobrászművészek alkotását.
Gaál Bernadet, szegedma.hu