Szeged városfejlesztési alpolgármestere május óta pártoló tagja volt a Momentumnak, mostantól a színeikben politizál.

Az alpolgármester az ATV-nek azt mondta: úgy látja, a Momentum hasonló inspirációval indult, mint amikor politikusként a rendszerváltás környékén bekapcsolódott a magyar közéletbe. A párt neve is találó szerinte, hiszen pártolja azokat az erőfeszítéseket, amelyet azért tesznek, hogy megújuljon a magyar politika.

Nagy Sándor azt is mondta, annak idején azért kezdett politizálni, mert nem akart olyan országban élni, mint a szülei, ez igaz a Momentum tagjaira is. A városfejlesztésért felelős alpolgármester támogatta a Momentum szegedi kezdeményezését az éjszakai buszjáratok sűrítéséről.

Az ATV-nek Fekete-Győr András, a Momentum elnöke elmondta: Botka Lászlóval nagyjából egy órát egyeztetett többek között az európai parlamenti-, illetve az őszi önkormányzati választásokról, és az alpolgármester és a helyi Momentum kapcsolatáról is.

szeged.hu

Borítókép: Illusztráció. Forrás: Szeged TV