Péntek délelőtt elkezdődött a szőregi körforgalom műszaki átadása. A régóta várt fejlesztés utolsó lépcsőjeként a NIF Zrt., a kivitelező, a város, a szakhatóságok, a közüzemi szolgáltatók munkatársai, mintegy tucatnyian vettek részt.

A nagyforgalmú 43-as út és a szőregi Hősök tere kereszteződésében az új – még egyelőre ideiglenes – forgalmi rend szerint közlekedhetnek a gépjárművek, a kerékpárosok és a gyalogosok. A 70%-os állami támogatással létrejött körforgalom nagyban segíti a Szőregről való kihajtást, gyorsítja a tömegközlekedést.

„A munkákkal nem mindenki értett egyet, különösen azok a lakók, akik az építés nehézségeit el kellett viseljék” – mondta el portálunknak Rózsavölgyi József, a terület önkormányzati képviselője. „Én úgy gondolom, ha most látják azt, hogy milyen szép lett ez a körforgalom, biztonságosabbá vált a közlekedés, megértik, miért kellett ezt megépíteni. Ezúton is mindenkinek köszönöm a türelmét.”

Jól megépített körforgalom, apróbb hibák

Az út felülete, a körforgalom kialakítása, a környező csatlakozó utak, terelő- és járdaszigetek jól kivitelezettnek tűnnek, láthatóan gyorsítják, és biztonságosabbá teszik a közlekedést.

A műszaki átadás – mely a tervezettnél egy héttel korábban kezdődött – folyamata során az illetékesek átnézik az eddig elkészült munkát, hibalistát vesznek fel, meghallgatják és rögzítik a környékbeli lakosok észrevételeit. A város jelenlévő képviselője írásban fogja átnyújtani a kivitelezőnek a panaszokat – mind a lakossági, mind pedig a műszaki –, hibákat, majd ezt követően a szakemberek áttekintik a további teendőket.

A lakosok elsősorban a csapadékvíz-elvezetésre, a téren lévő takarékszövetkezet pedig a bejárata előtti nyitott vizesárokra tett észrevételt. Néhány helyen a növényzet telepítése, a füvesítés várat magára, a forgalmi jelzőtáblák sincsenek még maradéktalanul kihelyezve, az útburkolati jelek festése még folyik, a buszmegállókat burkolják.

Ugyan a közlekedők már birtokba vehették a körforgalmat, nem árt azonban betartani a kihelyezett korlátozó táblák utasításait, mivel még néhány hétig tovább folynak az építési munkálatok, mely során gépek, és emberek is mozognak majd a forgalmi sávokban.

Illés Tibor, szegedma.hu