Hétfő óta tisztítják a szőregi ivóvízhálózatot. Emiatt 8 és 17 óra között nem folyik víz a csapokból, erről előre értesítették a lakosságot. Szerda este azonban csak nyolc óra után indult meg ismét a szolgáltatás.

A Szegedi Vízmű Rt. szakemberei hétfőtől november végéig tisztítják Szőregen az ivóvízhálózatot. A munkálatok ideje alatt szünetel a vízszolgáltatás. Erről jóval korábban tájékoztatták a lakosságot. Rádióban is többször elhangzott, lapunk is megírta, valamint szórólapokon is figyelmeztettek erre.

A tájékoztatás szerint naponta reggel 8 és délután 5 óra között nem lesz víz. A szőregiek közül azonban tegnap többen is hívták szerkesztőségünket, hogy több utcában még szerda este nyolc órakor is csak hörögtek a csapok. Hétfőn és kedden minden rendben volt, csak a megadott időben nem folyt víz a csapokból.

– A hálózatmosás előtt szét kell szedni a csomópontokat. Kollégáim az egyiknél hibát találtak. Ki kellett javítani a csomópontot. Ez egy kicsit tovább tartott, ezért nem sikerült időben újra vizet szolgáltatnunk – tájékoztatta lapunkat Bodor Dezső, a Szegedi Vízmű Rt. műszaki igazgatója.

A városrész teljes ivóvíz hálózatát átmossák. A munkálatokat szakaszosan végzik. Ezért az érintett utcák lakóit mindig előre értesítik, hogy náluk mikor várható vízhiány.

Délmagyarország Online, 2003. november 21.