„A Borostyán utcaiak ellenzik a bevásárlóközpont építését és a köz megnyitását” – hangzott el azon az indulatoktól sem mentes lakossági fórumon, melynek témája a Szőregi úti Árpád Nevelőotthon hasznosítása volt. Vevő egyelőre nincs a területre, így a jövőbeni funkciója sem ismert.

Nagy port kavart annak idején az Árpád Nevelőotthon Tápéra költöztetése, tüntetést is tartottak, a Szőregi úti ingatlan azóta is üresen áll. Akkor ingatlanpanamáról beszéltek, ám a közel 450 milliót érő területet azóta sem értékesítették.

A közgyűlés az ingatlan különleges intézményi zóna besorolását kisvárosias lakózónára történő módosítását irányozta elő, így az több célra is hasznosítható lenne, lakóházat, oktatási-, egészségügyi-, szociális intézményt lehetne oda építeni, továbbá sport- és egyházi célra is hasznosítható lenne, s akár bevásárlóközpont is lehetne a területen. Ez utóbbi variáció váltja ki a leghevesebb vitákat, hiszen az újszegediek évek óta kérik, legyen áruház a körzetben, hogy ne kelljen mindig átkelniük a Tiszán nagy bevásárláskor, míg a telek közvetlen szomszédságában élők ellenzik az építkezést. A lakossági fórumot azért hirdették meg, mert a novemberi közgyűlésre a lakosok észrevételeit is tartalmazó előterjesztést véleményezi majd a testület.

Közbeszólások, személyeskedő kérdések

Az Árpád Nevelőotthon telkének helyzetbe hozása volt a cél – szögezte le Balogh Tünde tervező, s a helyi igényekhez igazodva álmodott meg áruházat a területre, ami két részletben is értékesíthető. A tervek részletesen tartalmazzák, hogy mekkora védősávval, a lakóházaktól milyen távolságra lehetne építkezni, védett fákat jelöltek ki. A Borostyán utca felőli hátsókerteknél például zajvédő falat kellene építenie a beruházónak. Balogh Tünde közölte, környezetvédelmi vizsgálat is készült, mely szabályozások egyre szigorodtak az elmúlt évek során. A 43-as főúton lévő buszmegálló felújítását is tartalmazzák a tervek, továbbá azt is, hogy a gyalogosoknak és kerékpárosoknak megnyitnának egy kis közt, ahol most nem közlekedik senki, mivel a nevelőotthon telkén található.

 

A tervező tájékoztatóját sem hallgatták egyesek nyugodtan végig, majd Kis Ferenc azt a kérdést tette fel Pocsai Blankának, hogy vajon kinek áll anyagi érdekében, hogy beváráslóközpont épüljön az Árpád Nevelőotthon területén, s arra is kíváncsi volt, hogy az önkormányzati képviselő miként fog szavazni a kérdésben. Pocsai visszautasította a személyeskedést, majd leszögezte, nincs befektető a területre, és pont azért hirdetett lakossági fórumot, hogy közelítsék az álláspontokat.

Hiába lehet többféle létesítményt építeni a területre, a városnak ez az egyetlen területe, ahová beváráslóközpontot építhetnek Újszegeden – közölte Tóth Klára. „Mindannyian tudjuk, ha valaki megveszi ezt a területet, eszébe nem lesz iskolát vagy sportcsarnokot építeni, hanem a lehető legköltséghatékonyabban szeretné ezt a területet hasznosítani, azaz rá fogja építeni az engedélyezett 1000 négyzetméter maximumot. Hiába mondják, hogy lehet a telken társasház, tudjuk, hogy nem az lesz” – tette hozzá.

Egy befektetési szakember, Szerencsés Gyula szerint viszont nem biztos, hogy egy multi szeretne jönni a területre, hiszen az egyre szigorodó előírások alól nincs kitérés. Szükségesnek nevezte a borostyán utcai lakóházak védelmét, s javasolta, ne zajvédő falat, hanem zajvédő sávot alakíttassanak ki a majdani befektetővel.

A nyugalmukat féltik a Borostyán utcaiak

Kovács András attól tart, hogy nem a 43-as főút, hanem a telek borostyán utca felőli részén folyna az áruszállítás, holott két személyautó sem fér el egymás mellett a keskeny utcácskában. A zajvédelmet sem tartja megoldottnak egy fal felhúzásával, hiszen a klímaberendezések zaja éjjel-nappal zavarná a nyugalmukat. Az egyik háromgyermekes családanya is a forgalom élékülésétől tart, ami a gyerekek biztonságát veszélyezteti, továbbá az érintett telekhez tartozó köz megnyitását is ellenzi. Ha mindenképpen bevásárlóközpontot építenek a telekre, legalább a Borostyán utca csendje maradjon meg – javasolta kompromisszumként. Kocsis György megjegyezte, a Diófa utca képes lenne elvezetni a megnövekvő forgalmat, ezért sem támogatnák egy újabb közforgalmú átjáró nyitását. „Az utca tiltakozik az üzletközpont és a köz megnyitása ellen” – összegzett Varga Sándor.

A terven szereplő zajvédő fallal kapcsolatban is több kérdés merült fel, többen kevesellték a telkek végétől számított 3 méteres távolságot, s arra is kíváncsiak voltak a borostyán utca lakói, hogy vajon milyen magasra tervezték azt. Fehér Éva főépítész leszögezte, a tervek általános szabályozást tartalmaznak, és amíg nem lehet tudni, mi ellen védene a fal, nem is lehet meghatározni annak magasságát.

A fórumon elhangzottakról készült jegyzőkönyvet is csatolják ahhoz az előterjesztéshez, mely novemberben került a városi közgyűlés elé, a képviselők döntenek a telek besorolásának megváltoztatásáról.

Varga Anna, szegedma.hu