A belföldi kiállítók közül Szeged kapta a legszebb standnak járó díjat a hét végén Budapesten 30. alkalommal megrendezett Utazás kiállításon. Az installáció leginkább egy szép mesekönyvre hasonlított.

– A díjat 300 regisztrált újságíró szavazata alapján ítélték nekünk. Az installációt megbízásunkból az Ez Desing Kreatív Stúdió munkatársai készítették – mondja Mihály Illés, a Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezetője. Az ötven négyzetméteres szegedi stand három fő részből állt. Az egyik oldalon a Szeged–Szabadka kapcsolatot szimbolizáló pult kapott helyet, a másikon az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark munkatársai népszerűsítették programjaikat. A felső részen a derűs kék ég alatt a város legszebb épületeinek – a dómnak, az Anna fürdőnek, a városházának, a szerb templomnak – háromdimenziós kicsinyített mását láthatták az érdeklődők, miközben a stand közepén elhelyezett monitoron a várost bemutató filmet mutatták.

– Az egész olyan volt, mint egy térbeli mesekönyv. Nagyon látványos és figyelemfelkeltő. Pedig a mezőny erősnek bizonyult, a békéscsabai standon például egyméteres kolbászokból állt a kerítés, amelyeket az utolsó napon elárvereztek – meséli a kreatív megoldásokat az ügyvezető.
– Színes programokkal is kedveskedtünk az érdeklődőknek. A Szegedi Ifjúsági Napok prospektusát például csinos fürdőruhás lányok és fiúk osztogatták, a Roosevelt téri halászcsárda mesterszakácsa, Frank Sándor készített halászlét a vendégeknek. Szőregi rózsát kaptak a standunkra látogatók, valamint népi iparművészek – fafaragó, tűzzománc készítő, üvegfestő – munkájába is betekintést nyerhettek. A szabadtéris napokon népszerűsítették a nyári előadásokat – mondta Mihály Illés. – A jó reklám nagyon fontos a turizmusban. Nem titkolt célunk, hogy jövőre is városunk standja legyen a legszebb, hogy felhívhassuk a figyelmet Szeged turisztikai értékeire.

Dóm tér – a szegedi csoda
– Magyarország hét csodája között a Parlament után a szegedi Dóm tér másodikként szerepel. Ezt az értéket meg kell őrizni az utókornak, reklámértékéből pedig profitálhatunk a mában – mondja Mihály Illés. – A turistákat idén is színes programokkal várjuk, mint például a hagyományos Szeged napja, ezen belül a borfesztivál és a hídi vásár, vagy a szőregi rózsaünnep.

Bobkó Anna
Délmagyarország Online, 2007. április 3.