Befejeződött a szőregi Alexandriai Szent Katalin templom belső rekonstrukciója. A fél évig felállványozott épületre 19 millió forintot költöttek. Húsvét után restaurálták a főoltárt, illetve új szembemiséző oltár is került a templomba.

Az Alexandriai Szent Katalin tiszteletére 1816-ban felszentelt templom bicentenáriumára kívül-belül teljesen szeretnék felújítani a templomot, hogy az évfordulóra teljes pompájában fogadhassák a híveket – tájékoztatott Gruber László plébános, teológiatanár. „Az első elképzelés az volt, hogy belülről a templom díszfestést kapjon, visszahozva egykori pompáját, hiszen régen a mostaninál sokkal díszesebb volt az épület belseje. Amikor viszont a festőcsapat elkezdte az előkészítő munkálatokat, kiderült, hogy sokkal rosszabb állapotban van a templom boltozata és a födémszerkezet, mint korábban gondolták” – részletezte.

A vakolat már tavaly május környékén elkezdett hullani, ám akkor még senki sem tudta, hogy komoly szerkezeti problémái vannak az épületnek. 2011. október elején állványozták fel belülről a templomot, így  például a Szent Katalin-napi búcsú idején is állványrengeteg takarta ki az oltár jelentős részét.

Gruber Lászlótól megtudtuk, a teljes belső vakolatot le kellett verni, 700 méter speciális, úgynevezett spirálvassal megerősítették a födémet belülről, a padlástér felől pedig egy vasbeton köpennyel látták el a téglaboltozatot. Mindez azzal járt, hogy a kalkulált költségek többszörösét kellett az épületre költeni, illetve a felújítás időben is elhúzódott, s csak április végén fejeződtek be a munkálatok. A hívek elmaradoztak a tél beköszöntével, a templomot ugyanis nem lehetett fűteni.

A belső díszes festésről lemondtak, a huszonöt évvel ezelőttihez hasonlóan fehér és halványsárga színűek lettek a templom falai. A plébános portálunknak elmondta, a főoltárt húsvét után újították fel, melynek restaurálási munkálatai körülbelül egy hónapon keresztül tartottak. A plébános arról tájékoztatott, hogy a Bács-Kiskun megyei Páhi községből egy szembemiséző oltárt kaptak ajándékba, amit ugyanolyan festéssel láttak el, mint a főoltárt. A belülről immár megszépült templomot Kiss Imre újszegedi plébános, általános püspöki helynök áldotta meg május 13-án.

Tovább zajlanak a felújítási munkálatok

Gruber László arról tájékoztatott, hogy a most befejezett rekonstrukció 19 millió forintba került. Ennek kétharmadát az egyházközség fedezte saját forrásaiból, illetve gyűjtésekből. Kaptak támogatást az egyházmegyétől, az önkormányzattól, a hívek pedig közel egymillió forintot adtak össze.

A szőregi templom felszentelésének kétszáz éves évfordulójáig azonban még bőven akad munka az épületen. A plébánostól megtudtuk, a közeljövőben talajmechanikai vizsgálatokat kell végeztetni, melyek során a régészeti felügyelettel is egyeztetniük kell. Csak ezek kiértékelése után derül ki, hogy elegendőek voltak-e a most befejezett munkálatok, vagy újabb speciális megerősítésekre van szükség. A legsürgetőbb, idén nyáron elvégzendő feladat a tetőszerkezet felújítása, ugyanis több helyen vannak beázások. 2016-ra az egyházközség a templom teljes külső felújítását szeretné elvégeztetni, illetve egy modern, elektromos orgona vásárlását is tervezi.

„A szőregieknek nagyon fontos a templom, és annak állapota, ezért nagyon sajnáljuk, hogy olyan problémák merültek fel, melyekre sem a plébános, sem az önkormányzat nem számított” – nyilatkozta portálunknak Rózsavölgyi József. A körzet önkormányzati képviselője lehetőségeihez képest támogatta a felújítást, a bejárathoz esőtetőt csináltatott. „Csak kisebb összegekkel tudok hozzájárulni a templom felújításához. Az viszont már biztos, hogy karácsonyra a templom igencsak elhasznált szőnyegét újra cseréltetem” – ígérte a szőregi politikus.

Varga Anna, szegedma.hu

szoreg.hu képtár