Idén hetedik alkalommal nyitotta meg kapuit Európa egyik legismertebb karitatív rendezvénye, a MikulásGyár, amely tavaly 161 ezer rászorulónak tette szebbé karácsonyát, ez mintegy 15 ezer 500 doboznyi adományt jelent.

Csongrád megyében tavaly több mint 200 doboznyi ajándék gyűlt össze. A Szeged Plazában december 21-éig 10 órától 20 óráig ismét működik a MikulásGyár, az ország legnagyobb karitatív rendezvényének kihelyezett csomagolóüzeme. A bevásárlóközpontban kihelyezett gyűjtőponton a szervezők elsősorban tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, édességet várnak adományként.

A rászorulóknak leginkább tartós élelmiszerre van szükségük, ezért főleg konzervet, tésztát, rizst, lisztet, cukrot várnak a szervezők. A MikulásGyár szívesen fogad használt, de még jó állapotban lévő játékokat, könyveket is. Az ajándékokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, dobozban vagy nejlonzacskóban is vihetik a látogatók. Az előző évekhez hasonlóan a Szeged Plazában összegyűlt adományokat a megyében élő rászorulóknak osztják szét.

delmagyar.hu