Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Aerobiológiai Hálózatának adatai alapján július utolsó hetében az országban működő 19 méroállomásból 15 állomás pollencsapdájában alacsony koncentrációban ugyan, de megjelent a parlagfű virágpora. Ez alapján elmondható, hogy megkezdődött a parlagfű-pollenszezon.

Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese a múlt héten az MTI-nek elmondta, hogy az ország déli részén szokott először megkezdődni a virágzás, ami augusztus második-harmadik hetében jut el az északi területekig. A parlagfű és feketeüröm virágzásának csúcsideje augusztus harmadik hetében várható, így a pollenkoncentráció is ekkor lesz a legmagasabb. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a parlagfűnek a meleg, napos idő kedvez, az esőt nem szereti. A néhány órás zápor azonban nem csökkenti a virágzás mértékét, csak a több napon át tartó esőzés.

A felmérések szerint minden harmadik magyar szenved allergiás tünetektől. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium június közepén felhívta az ingatlanok tulajdonosainak figyelmét arra, hogy a hónap végéig mindenkinek végre kellett hajtania a parlagfű elleni védekezést. Ahol nem akadályozzák meg a növény virágzását, ott a hatóság azonnali hatállyal, külön értesítés nélkül elvégezteti az elmaradt védekezést, amelynek költségét a növényvédelmi bírságon felül a tulajdonosnak, illetve a földhasználónak meg kell fizetnie. Ez az összeg a helyi feltételektől függően egy hektár területre meghaladhatja a százezer forintot is; a költségek adók módjára behajthatók.

NLCS/figyelonet.hu