Fideszes és KDNP-s országgyűlési képviselők örökre száműznék Magyarországról a kommunista diktatúrára emlékeztető utcaneveket. Csongrád megye településein több utca is őrzi a rendszerváltás előtti idők emlékét: a településvezetők megosztottak a névváltoztatás ügyében.

Jövő júliustól ne lehessen találkozni a kommunista diktatúra nyomát őrző utcanévvel Magyarországon – javasolják kereszténydemokrata és fideszes országgyűlési képviselők a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványukban. A KDNP-s Stágel Bence kifejtette: nem viselhetné közterület vagy közintézmény olyan személy nevét, aki a 20. század önkényuralmi politikai rendszereinek megalapozásában, kiépítésében, fenntartásában részt vett.

Szerinte „Lenin, Marx, Ságvári Endre, Kun Béla, Mező Imre, November 7., Népköztársaság, Felszabadulás ma már csak a 20. századról szóló történelemkönyvek fekete lapjaira való neveknek és fogalmaknak kellene lenniük”.

A módosító indítvány megszületése előtt Üllés polgármesteri hivatala már megpróbálta eltüntetni a régi rezsim neveit a faluból. Megírtuk: nyáron 7 utca – Gorkij, Makarenkó, Partizán, Hámán Kató, Mező Imre, Felszabadulás, valamint a Szabadság tér – nevének megváltoztatásáról lehetett szavazniuk a lakóknak. De elvetették a cserét. Féltek, hogy az utcanévváltozással járó költségek őket terhelik majd. Az önkormányzat mégse adta fel tervét: évente egy utcanév cseréjét akarták megvalósítani a magánszemélyek összes költségének átvállalása mellett. A mostani indítvány arra az esetre, ha a közterület elnevezésének megváltoztatása miatt kell a hatósági okmányokat – lakcímkártyát, céges papírokat – cserélni, általános illetékmentességet rögzít.

– Teljes mértékben támogatom az ötletet: valószínűleg így már nekünk is könnyebb dolgunk lesz. Ha mindenkihez eljut a csere ingyenességének híre, és hogy az önkormányzat is mindenben segít az új okiratok beszerzésében, akkor valószínűleg az összes üllési elfogadja a változtatást – mondta lapunknak Nagy Attila Gyula polgármester. A módosító indítvány kiötlői egy internetes honlapot – www.zsakutca.iksz.net – hoztak létre. Az emberek segítségét kérik: a régi rendszerre emlékeztető utcák nevét fényképezzék le, és küldjék be a fotókat. Eddig több mint ezerre bukkantak Magyarországon – 500-at már feltöltöttek az oldalra. Csongrád megye térképe igen hiányos: Üllésre kattintva csak a Mező Imre utca jelenik meg „kommunista zsákutcaként”. A megyei településeket böngészve a Felszabadulás utca viszi a prímet: Újszentivánon, Bordányban, Forráskúton, Deszken, Röszkén, Pusztaszeren, Dócon és Zsombón is van.

Deszken a Felszabaduláson kívül a Majakovszkij, a Ságvári és a Május 1. utcában is sétálhatunk. – A Majakovszkij utca egy részét már régebben megváltoztattuk Ősz utcára, de az utca másik részén élők hallani sem akartak a cseréről. A Felszabadulás névről pedig sok minden eszébe juthat az embernek. Nem hinném, hogy ez lenne a legfontosabb probléma Magyarországon – mondta Király László. A szocialista településvezető szerint a névcserék nagy kiadást jelentenének az országnak. Marx nevét már viszonylag kevés utca viseli hazánkban – Röszkén a Rákóczi utcát köti össze a Hunyadi János utcával. Borbásné Márki Márta elmondta: 2006 óta tartó polgármestersége óta egy negatív jelzés se érkezett hozzá a faluban található Marx, Gorkij, Felszabadulás vagy Május 1. utcával kapcsolatban. – Persze ha kötelező lesz az átnevezés, nincs mit tenni. Ettől függetlenül akkor is kikérnénk ezen utca lakóinak a véleményét – magyarázta.

Kiss Gábor Gergő, delmagyar.hu