Ebben az évben már másodjára fogtak neki helyi lakosok Szőregen a Rohonyi-dombon lévő öreg temető kitakarításához. A 12. századi kápolna romjának a környezetét a helyi képviselő segítségével szeretnének a szőregiek a közeljövőben felújítani.

Első próbálkozásuk pár héttel ezelőtt volt, de az akkor a hirtelen beállt hideg miatt elnapolták a munkát – egészen az elmúlt hétvégig. Az időjárás szombat reggel most sem kedvezett, esős időre ébredt a város, de reggel kilenc órakor a Szőregi Baráti Társaság tagjai, s a gazdák akik segítségüket ígérték mind ott voltak a szemerkélő eső ellenére vállukon bográccsal, amiben az ebédet készítették. A terület rendezésében Zelena András, a Városi Televízió Szeged ügyvezető igazgatója is aktívan részt vett, Rózsavölgyi Józseffel (Fidesz-KDNP), a körzet képviselőjével együtt.

„A szándékunk az, hogy a megtisztított, rendezett, későbbiekben padokkal felszerelt domb egyfajta sétánnyá, pihenőparkká változzon. A terület legmagasabb pontján – ami egyébként a szegedi Dóm tornyaival van egy magasságban – található egy hatalmas vaskereszt, amit a harmincas években a halottak emlékére állítottak. Ez a felújítást követően a magasba nyújtózó szép látványával csalogatja majd az arra járókat” – mondta el munka közben portálunknak a képviselő.

A takarítás előtt Péter László irodalomtörténész, Szeged város díszpolgára tartott rendkívüli történelemórát, s mesélt a hely múltjáról a résztvevőknek.

szegedma.hu

szoreg.hu képtár