Túl magas árajánlatok érkeztek a közbeszerzési eljárás során, így még továbbra sem tudják elkezdeni a Makovecz-kápolna építését. A szőregi katolikus temetőbe tervezett épület fő motívuma a rózsa lesz.

A terveket a Makona Kft. már elkészítette, az építkezéshez szükséges engedélyek is megvannak, azonban kivitelezőt még nem találtak a Makovecz Imre által megálmodott szőregi Rózsakápolnának.

Az épület létrehozását kezdeményező Rózsavölgyi József, volt önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a beérkezett árajánlatok jelentősen meghaladták a rendelkezésre álló keretet, ezért ismét kiírják a közbeszerzést.

A Makovecz Im­re-életmű gondozásának folytatása céljából a kormány számos fejlesztést támogat hazánkban, így épülhet meg a Makovecz-kápolna is a szőregi temetőben.

Első körben 115 millió forintot különítettek el erre a célra, azonban a Makona Kft. vezető terve­zője már akkor jelezte, hogy a teljes kivitele­zéshez további forrásra lesz szükség, figyelembe véve, hogy az építőiparban évente 20–30 százalékos árnövekedés várható. A probléma viszont egy évvel ezelőtt megoldódott, ugyanis további 175 millió forintos támogatásról biztosította a kormány az építtető Szeged–Csanádi Egyházmegyét. Így összesen 290 millió forintot kapott a szegedi egyházi épület, de ebből az összegből nemcsak az építkezést, hanem többek közt a terveztetést is fizetni kell.

Mint ismert, a Makovecz-kápolna kezdeményezője B. Nagy László fideszes or­­­­szággyűlési képviselő, Ró­­zsavölgyi József volt önkormányzati képviselő és Miklós Péter történész volt még 2010-ben, azóta várták, hogy pozitív döntés szülessen a tervről, amelyet a városrész településrendezési programja is tartalmaz. Később ezt az elképzelést a szegedi közgyűlés is jóváhagyta.

Az épület fő motívuma Szőreg jellegzetes virága, a rózsa lesz. A kápolnában három szobor is helyet kap, míg az épület körül urnák elhelyezésére is lesz lehetőség, ami Rózsavölgyi szerint mégiscsak méltóbb temetkezési lehetőség, mint ha egy falba kellene betenni a hamvakat tartalmazó urnákat.

K.A.R., delmagyar.hu

Borítókép: Rózsakápolna - látványterv