Első alkalommal hirdetett fotópályázatot február végén a szőregi Tömörkény István Művelődési Ház. A helyi általános iskola diákjainak digitálisan kellett megörökíteniük a környezetükben található fákat és madarakat. Sokan pályáztak.

A Tömörkény István Művelődési Ház első fotópályázatának az volt a célja, hogy a diákok fotók segítségével mutassák be a szűkebb környezetüket, kisebb közösségüket körbevevő természeti környezetet.

Szőregen gazdag élővilág – növények és állatok – veszik körül az ott élőket. A természet csodáival naponta testközelből találkozhatnak a városrész lakói. A pályázat kiírói arra kérték a diákokat, hogy készítsenek fotót, fotókollázst olyan élőlényekről, amelyekkel a városrészben a hétköznapokban is találkozhatnak.

A pályázatra két korosztályban lehetett jelentkezni: 1-4.osztályos, valamint 5-8. osztályos kategóriában.
A diákok maximum három saját készítésű fotót küldhettek be digitális formában.  Mindkét korosztályt külön díjazták.

A beküldött képeket háromtagú zsűri bírálta el. A tagjai voltak: Avramov András önkormányzati képviselő, kollégánk, Iványi Aurél fotográfus és Péntek György, a nyugdíjas fotókör vezetője.

Az eredményt ma délelőtt hirdették ki a művelődési ház honlapján.

A díjazottak:

Alsó tagozat
1. helyezett Lipinszki Balázs
2. helyezett Gergely Máté
3. helyezett Lipinszki Balázs

Felső tagozat
1. helyezett Gergely Sára
2. helyezett Bondár Botond
3. helyezett Tóth Fanni Panni

szeged.hu

szoreg.hu képtár