Lefejezték a szegedi Fontana Credit Takarékszövetkezetet. Felmondtak az elnök-ügyvezetőnek és több operatív igazgatónak. A takarékot ezentúl B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő bizalmasa, Görög Tibor irányítja. A HVG szerint a betétesek pénze nincs közvetlen veszélyben.

Sokként érte a szegedi Fontana Credit Takarékszövetkezetet Móczó István elnök-ügyvezető és több operatív vezető november 18-i menesztése – írja legfrissebb számában a Heti Világgazdaság (HVG). Az újság szerint a döntést kríziskezelői minőségében hozta meg a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ), kikerülve az elvileg demokratikusan működő takarékszövetkezet taggyűlését. Pedig a tagokat nem sokkal korábban összehívták azzal, hogy a 28 milliárd forintos mérlegfőösszegű Fontana kritikus pénzügyi helyzetét összevonással oldanák meg.

– Minden a takarékszövetkezetek államosításával függ össze – mondta lapunknak a szféra ügyeit jól ismerő forrásunk, aki kérte nevének titokban tartását. Elmondta, a több kis takarék helyett néhány nagyot akar a kormány. A 122 takarékból 36-ot akarnak létrehozni. Csongrád megyében jelenleg hat takarékszövetkezet működik. Forrásunk szerint korábban úgy volt, hogy a megyében két takarék marad, a mórahalmi Pillér és a szegedi Fontana. Elmondása szerint november közepéig mindenki azt hitte, hogy a mórahalmi Pillér elnök-ügyvezetője, Soós Sándor irányítja az egyik, Móczó István pedig a másik összevont takarékot. Móczó ráadásul tavaly nyáron bekerült az SZHISZ elnökének tanácsadó testületébe.

– Lehet, hogy most már csak egy takarék lesz a megyében. Hallottam már olyat is, hogy Pillér néven, de a Fontana igazgató vezetésével működik majd. Mások azt mondták, még billeg, nem döntötték el a legfelső szinten, ki lesz az első számú vezető – mondta a forrásunk, aki szerint a megyében működő kis takarékszövetkezetek küldöttgyűlései már döntöttek, vagy hamarosan döntenek a beolvadásról. Az Apátfalvi Takarékszövetkezet például már szeptemberben beolvadt a Pillérbe.

A HVG azt írja, a Fontana biztonságossága valóban törvénysértő módon megrendült, saját tőkéje a jegyzett tőke alá esett. Az SZHISZ tavalyi átvilágítása után a központ közel egymilliárd forintos céltartalékot képezett a pénzintézettel a nem fizető kölcsönök és értéküket vesztő, fedezetbe vett ingatlanok után. Emiatt a Fontana tavalyi vesztesége is majdnem ennyi lett, amit a lap szerint csak egy ugyanilyen nagyságrendű friss tőkeinjekció ellensúlyozhatna. Forrásunk szerint főként a budapesti és Budapest környéki ingatlanfejlesztések fuccsoltak be, amelyeknek nagy hiteleket adott a Fontana. A HVG azt írja, jóllehet a mérlegbeszámoló szerint a betétesek pénze nincs közvetlen veszélyben, egy könyvvizsgáló cég felhívta a figyelmet a kóros állapotra.
Hozzáértők szerint a kritikus pénzügyi helyzetbe került pénzintézetek veszteségei ideig-óráig úgy tüntethetők el, hogy hármasával-négyesével összegyúrnak takarékszövetkezeteket.

delmagyar.hu

Borítókép: Fotó: Karnok Csaba / delmagyar.hu