Egy esemény három változatban: valaki nem mond igazat

A Szőreg-SZVSE megyei I. osztályú labdarúgómeccs után történt rendbontást mindhárom érintett másképp látja. A jegyzőkönyv szerint a hazai labdarúgó, Nagy Vince megrúgta Petőfi Sándort, a játékos állítja, nem rúgott, míg az intéző szerint a szőregi lefejelte őt.

Tíz sárga és négy piros lap. Az említett adatok alapján igen parázs légkörű volt a legutóbbi megyei I. osztályú labdarúgó-fordulóban a Szőreg–Szegedi VSE mérkőzés.

Balhé a pályán

Néha előfordul egy-egy olyan találkozó, amikor idegesebbek, feszültebbek a labdarúgók. Két játékos két sárga lap után, a harmadik holtidőben elkövetett, szándékos és durva rúgásért kapott piros lapot. Szóval ez benne van. Ám a találkozó lefújása után olyan rendbontás is történt, amelyben a hírek szerint részt vett játékos és szurkoló is – legyen az hazai, illetve vendég. Lefejelés, megrúgás, ütésváltás, no meg az elmaradhatatlan anyázás. Ezekről szólnak az információk, nézzük, az érintettek hogyan is vélekednek az esetről!

A mérkőzést az a dr. Hegyi Péter vezette, aki ma Skóciában világbajnoki selejtezőmérkőzésen szerepel Szabó Zsolt bíró egyik asszisztenseként. A szegedi játékvezető a következőket mondta az elutazása előtt: – A jelenleg érvényben lévő és rám vonatkozó szabályok alapján az adott meccsről nem nyilatkozhatok.

A megyei labdarúgó-szövetségbe beérkezett jegyzőkönyvbe a mérkőzés utáni eseményekről a következő írás jelent meg: „A mérkőzés lefújását követően a nézők átmásztak a kerítésen. Nagy Vince (Szőreg 142902) a játéktéren szándékosan megrúgta Petőfi Sándort, az SZVSE intézőjét. őt kiállítottam. A piros lap felmutatására nem volt lehetőség. Ezt követően a játéktéren a szurkolók közt verekedés tört ki. A verekedés kb. 5 percig tartott.”

Nagy: Nem rúgtam

– Tényleg volt rendbontás a meccs után, amelyben én is részt vettem. De az, hogy megrúgtam volna Petőfit? Lehet, hogy a lökdösődésben ráestem, vagy ráléptem, de szánt szándékkal nem történhetett meg ez az eset. Nem vagyok a lábát visszahúzó labdarúgó, de a mérkőzésen még sárgát sem kaptam. A balhé a helyi és a vendégszurkolók közt alakult ki, a saját drukkereink a csapatuk védelmére keltek, amikor a szegedi nézők bejöttek a pályára. Olyanok is ültek az SZVSE kispadján, akiknek szerintem nem lett volna szabad. Még ez sem baj, de folyamatosan provokáltak a meccsen bennünket, főleg Petőfi és a Bosánszky testvérek – emlékezett vissza a dr. Hegyi által a jegyzőkönyvben megemlített Nagy Vince.

És hogy kik ülhetnek a kispadon? Erre vonatkozóan a következőket írja az MLSZ szabálykönyve (Versenyszabályzat, 45 paragrafus, 1. bekezdés): „A játéktéren kívül, de a pályakorláton belül csapatonként a kispadon a vezetőedző, két fő pályaedző, a technikai vezető vagy intéző, az orvos, a gyúró és a cserejátékosok helyezkedhetnek el.” Azaz például eltiltott labdarúgók nem.

Petőfi: Lefejeltek!

A jegyzőkönyvben említett szegedi intéző, Petőfi Sándor is megerősítette, nem rúgták meg – hanem lefejelték.
– Nem tudom, miért azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy megrúgtak. A meccs után a két egykori SZVSE-shez, a Raskó testvérekhez szóltam, majd ezután fogta meg Nagy Vince a nyakkendőm, és lefejelt. Nem estem össze, nem lilult be, vagy dagadt be a homlokom, nem is vérzett. Nem ártottam soha neki, személyesen nem is ismerem őt – tette hozzá Petőfi.
A történtekről háromféle verziót ismerhettünk meg a „nyomozás” során. Vajon melyik az igazi?

Büntetések

A Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség a következő fegyelmi határozatokat hozta az üggyel kapcsolatban: a kiállítottak közül a szőregi Kucsera Péter egy, Balla Zoltán három, az SZVSE-ből Paksi Péter egymeccses eltiltást kapott. A mérkőzés végén okozott szurkolói rendbontás miatt a Szőreg 20 ezer forint pénzbüntetést fizet, valamint öt, soron következő hazai bajnoki meccsén 20 főre kell emelnie a rendezői létszámot, és ezekre szövetségi ellenőrt kell kérnie. A CSLSZ fegyelmi bizottsága határozathozatal céljából Nagy Vincét és Petőfi Sándort Lengyel Tibor szőregi főrendezővel együtt október 12-én 15 órára beidézte.

Délmagyarország Online , 2005. október 8.