Csatornaásás közben átvágtak egy gázvezetéket Szőregen

Kigyulladt egy átvágott gázvezeték és egy markológép tegnap dél körül Szőregen. A Makai út 172. számú ház előtti robbanásban hárman sérültek meg, egyikük súlyosan, ketten könnyebben. Amíg oltottak, lezárták a 43-as főút érintett szakaszát, a kocsisor az újszegedi gyermekkórházig ért.

Robbanás rázta meg tegnap dél körül a szőregi Makai úti házakat. Egy gázvezeték kiváltásán dolgoztak a 172. számú ház előtt, a markológép átvágta a vezetéket. A kiömlő gázt a gép elektromos szikrája belobbantotta. A tűzben a markoló teljesen kiégett.

A gép kezelője az arcán, a kezén és a lábán szenvedett égési sérüléseket, a mentők kórházba szállították. A balesetben még ketten sérültek meg: az egyik alvállalkozó cég művezetőnőjének a lába kificamodott, a fölösleges földet elszállító IFA sofőrje szintén a lábán sérült. Őket a helyszínen látták el a mentősök.

A két fecskendős autóval, illetve egy speciális porral oltó járművel érkező tűzoltóknak meg kellett várni, míg a Dégáz Rt. szakemberei elzárják a gázt és csak utána kezdhettek hozzá az oltáshoz.

– Gázrobbanás esetén elsőként az úgynevezett veszélyes övezet határain kívülre kell vinni minden gyúlékony anyagot, valamint ezen a közel százméteres határon kívülre kell küldeni az embereket – mondta Vida Sándor tűzoltó ezredes.

A gázszolgáltató ügyeletesei két irányból is elzárták a vezetéket. – Egy 63 milliméter átmérőjű, három bar nyomású vezetéket vágott át a markoló – tájékoztatott Czeglédi József, a Dégáz Rt. szegedi kirendeltség-vezetője. A szakemberek előbb feltárták, majd elzárták a vezetéket. Mivel nem fővezetékről van szó, mindösszesen három fogyasztó maradt gáz nélkül pár órára. A Makai úton kora délutánra ismét helyreállt a gázszolgáltatás.

Az idén már ez a harmadik eset, hogy csatornázási munkák során gázvezetéket vágnak át. A korábbi robbanásoknál szerencsére senki sem sérült meg.

A robbanás után a rendőrség azonnal lezárta a 43-as főút érintett szakaszát. A magyar–román határra vezető főút igen forgalmas, így pár perc alatt egészen az újszegedi gyermekkórházig ért a kocsisor vége. A baleset több kilométerrel távolabb, a Mol benzinkút közelében történt. A leleményesebb autósok még a gyermekkórház környékén visszafordultak a Makai útról. Azok, akik nem ismerősek a környéken – főleg a rengeteg külföldi – több mint egy órát várakozott. A rendőrök ugyan egy földútra terelték a személyautókat a tűz közelében, de az úton várakozók többségének nem volt tudomása erről a lehetőségről.

– Ismerősöm Makai úti kertjében üldögéltem, mikor meghallottam a robbanást. Azonnal az utcára szaladtam – mesélte Rácz Péter. Mire kiért a kertkapun, a közelben álló markolóból már óriási lángnyelvek csaptak ki. A látogatóba jött fiatalembernek fogalma sem volt, mi történhetett.

– Azt hittem, hogy a világ dől össze, úgy megijedtem a nagy robbanástól – panaszolta az egyik közeli ház lakója, egy idős néni. A nagy izgalomban még az ebédre szánt tarhonyás krumplit is a gázon felejtette.

– Jolikám, jó lesz, ha visszamész és leveszed a lángról a lábast, mert hamarosan hozzád is mehetnek a tűzoltók – figyelt fel beszélgetésünkre Joli néni szomszédja.

Kormos Tamás
Délmagyarország Online, 2004. szeptember 23.