A városrészben élők többsége igennel szavazott, vagyis azt szeretné, hogy a tervezett helyen alakítsanak ki úgynevezett zöldudvart. Az építés várhatóan Uniós pályázati forrásból valósulhat meg és része lesz egy nagyobb, szelektív hulladékgyűjtési rendszernek.

Fotó: szeged.hu

Fotó: szeged.hu

A szőregi városrészben élő 2400 család bő tíz nappal ezelőtt kapta meg a levelet, amelynek kitöltésével és visszaküldésével mindenki közölhette véleményét a zöldudvar létesítéséről. A tét azért volt nagy, mert egy kedvező pályázati kiírás miatt sürgősen dönteni kellett: ha erről a lehetőségről lecsúszik a város, akkor belátható időn belül nem lett volna mód – azaz pénz – a szőregi telephely kialakítására. A majdnem 800 visszaküldött levél első feldolgozása során kiderült, a válaszadók nagy többsége támogatja a tervet.

Berkesi Ottó önkormányzati képviselő elmondta egyértelmű a szőregiek állásfoglalása: Szőregen kell, hogy legyen hulladékudvar.

A képviselő szerint a helyszínről húsz éve húzódik a vita. A visszaküldött levelekből kiderül, most is van, akik nem szeretnének hulladékudvart ide, a Magyar utca–Palackozó utca–Gyár utca által határolt területre. Az ellenzők talán nem is tudják, hohy szeméttelepet kell elképzelni, hanem szilárd burkolatú, zárt, konténerekkel berendezett udvart,  amely parkosított. A képeken látható, hogy egy ilyen telephely tiszta és rendezett. Ha megépül az új hulladékudvar, akkor talán ez a látvány sem fog megismétlődni Szőregen és a környékén. A szőregi zöldudvar a környezetgazdálkodási cég összesen 10 milliárd forint értékű szelektív hulladékgyűjtési programjának lesz a része, amelyhez európai uniós támogatásra pályázik a társaság. Ha sikerül elnyerni az összeget, 50 millió forintból hozzák létre a hulladékudvart, amely éppen olyan kulturált lesz, mint a másik nyolc Szegeden.

szeged.hu

A Szeged TV tudósítása

Borítókép: Fotó: szeged.hu