Az elnökség kezdeményezését a csapatok is támogatták, majd az MLSZ rábólintott: így startolhat az NB II-es Szeged-Grosics tartalékegyüttese is.

17 csapattal rajtol el a Csongrád megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság a 2015/16-os szezonban, miután helyben és országosan is zöld lámpát kapott a kezdeményezés – tudta meg a SZEGEDma.hu. Ez azt jelenti, hogy a Szeged 2011-Grosics Akadémia – több más NB II-es klubhoz hasonlóan újonnan alapított – fiókcsapata is részt vehet a küzdelemsorozatban. Az elnökség javaslatát a részt vevő alakulatok döntő többsége jóváhagyta, majd az MLSZ is rábólintott a versenykiírás módosítására, így a megyei szövetség egy évre, átmeneti jelleggel megemelte a létszámot. Ez azt jelenti, hogy az idei bajnokságban minden hétvégén lesz majd egy szabadnapos együttes. A megye I-ben végül is bennmaradhatott a Szentes és a Kistelek is, NB III-ba jutott a Hódmezővásárhely, alacsonyabb osztályba nevezett a Mártély, feljutott a Szőreg és az Újszentiván a licenccel bíró korábbi megye II-esek közül. A feltöltés sorrend alapján elsőként a Csengelét kérték fel, de a gárda nem vállalta az első osztályú szereplést, a Szentes, a Kistelek és az Újszentiván viszont igen. Mivel a St. Mihály, a Bordány és a Székkutas nem vállalta, így a tizenhetedik együttes a Szeged 2011-Grosics Akadémia második csapata lett.

Az összes bajnokság sorsolása nyilvános lesz, amit július 20-án, 15 órakor, a Szeged Étteremben tart majd az igazgatóság.

“16 bajnokságot indít a Csongrád megyei igazgatóság a következő szezonban. Fontos dolog, hogy külföldi játékos csak úgy játszhat, ha az adott egyesület lemond a működési TAO-támogatásról, ebben nincs kivétel azon egyesületeknél sem, ahol az utánpótlást más egyesület adta, mint például Makó vagy Sándorfalva. Az MLSZ azt a határozatot hozta, hogy az NB II-es csapatok tartalék együttesei indulhatnak a megyeegyben, amennyiben nem vesz el helyet más csapatoktól, így csak akkor indulhatott a Szeged 2011, ha ehhez a csapatok is hozzájárulnak” – mondta el a keddi sajtóbeszélgetésen Dékány Dóra, a CSLSZ sajtómunkatársa.

A megye I. indulói: Tápé, FK 1899 Szeged, Mórahalom, Sándorfalva, UTC, Algyő, Ásotthalom, Csongrád, Tiszasziget, Makó, Mindszent, SZVSE, Szentes, Kistelek, Szőreg, Újszentiván, Szeged 2011-Grosics Akadémia II.

Ami a második vonalat illeti, onnan egyedül az utolsó helyezett Gyálarét pottyant ki végül, a tavalyi megye III-asok közül pedig a HFC II., a Csanytelek és a Baktó-Petőfitelep került feljebb. Ennek oka, hogy a két megye III-as bajnok, a Makó II. és a Sándorfalva II. nem vállalta az indulást. Így lépett előre a feltöltési sorrend alapján négy helyet kellett feltölteni, így került a képbe a két második, a Csanytelek és a HFC II., valamint a jobbik harmadik, a Röszkéhez képest jobb százalékos eredményt elérő Baktó-Petőfitelep, akik mind igent is mondtak a felkérésre.

A megye II. indulói: Üllés, Csengele, St. Mihály FC, Bordány, Kiskundorozsma, Nagymágocs, Tömörkény, Székkutas, Balástya, Apátfalva, Zsombó, Deszk, Móravárosi Kinizsi, HFC II., Csanytelek, Baktó-Petőfitelep.

A harmadosztályban idén is két, 16 csapatos csoportban küzdenek a csapatok. Az előző szezonban a Homokháti csoportban szereplő Kisteleki TE II. megszűnt, míg a Tisza-Maros csoportban érdekelt Derekegyház a megye IV-re nevezett. A feltöltés szabályait figyelembe véve így a Tanárképző és a Szegvár indulhat a harmadosztályban.

A megye III. Tisza-Maros csoport indulói: Fábiánsebestyén, Szegvár, Mártély, Szikáncs, Székkutas II., Földeák, Csanádpalota, Pitvaros, Makó II., Deszk II.- Ferencszállás, Kübekháza, Pázsit SE, FK 1899 Szeged II., Szegedi VSE II., Kiszombor, Csongrád III.

A megye III. Homokháti csoport indulói: Csongrád II., IKV Alsóváros, Algyő II., Röszke, Forráskút, Ásotthalom II., St. Mihály II., Baks, Bordány II., Zákányszék, Pusztamérges, Mórahalom II., Balotaszállás, Ruzsa, Sándorfalva II., USC Tanárképző.

A megyei negyedosztályba nevezett idén a tavalyi eredménye alapján feljutó Dóc, valamint a megyeháromból érkező Derekegyház. Új csapatként indul el a következő évadban a Gyálarét, amely teljesen újraformálódik, illetve Eperjesen hosszú szünet után ismét lesz futball. Második csapatot indít a Baktó, a Szikáncs, Tömörkény és egy újabb makói csapat is indul a bajnokságban, ami 2×12 csapattal, két csoportban zajlik majd.

A megye IV. nyugati csoportjának indulói: Eperjes, Zsombó II., Tömörkény II., Pusztaszer, Ópusztaszer, Dóc, Derekegyház, Szatymaz, Domaszék, Üllés II., Öttömös, Csanytelek II.

A megye IV. keleti csoportjának indulói: KEAC, Gyálarét, Móravárosi Kinizsi II., Rock Klub, Szőreg II., Baktó II., Marosmenti UFC, Szikáncs II., CONTITECH-Gumigyár Makó, Földeák U-19, Nagylak, Maroslele.

A SZEGEDma.hu Csongrád megyei Magyar Kupába 64 csapat nevezett, az első forduló sorsolására később kerül sor. Az MLSZ döntése értelmében 2016/17-es idénytől kezdve egy idényben bonyolítják le a megyei és az országos kupákat, így az idei sorozatból automatikusan nem lehet majd a főtáblára kerülni.

A megyei első osztályú U16-os bajnokságban 13, míg a megyekettes U-16-os bajnokságban nyolc csapat vesz részt, ahol három kört játszanak végig. Az ifjúsági bajnokság jövőre különválik a felnőttől, így az idén bajnok megyei másodosztályú ificsapat feljut az első osztályba, míg az utolsó kettő kiesik a bajnokságból.

A Csongrád megyei női csökkentett pályás, két tizenhatos között zajló bajnokságban 12 csapat indul, amiben több, Jász-Nagykun-Szolnok megyei csapat is részt vesz, de a Mezőberényhez hasonlóan Békés megyéből a Kaszaper is elindul idén.

A Csongrád megyei női bajnokság résztvevői: Csanytelek, Kaszaper, St. Mihály, Hódmezővásárhelyi FC, Szolnoki MÁV, Nagymágocs, Kistelek, Szentesi Kinizsi, SZVSE, Mezőberény, Pusztaföldvár, Kisújszállás.

A női U-17-es bajnokság 11 csapattal zajlik majd az idén. Először indít csapatot a Balástya, a Szentes.

A női U17-es bajnokság résztvevői: Kiskundorozsma, St. Mihály, L-IT-SZEAC, Hódmezővásárhelyi FC, Székkutas, Nagymágocs, Újszentiván, Szentesi Kinizsi, SZVSE, Balástya, Mórahalom.

A női keresztpályás bajnokságban is lesz más megyéből érkező csapat, a Békéscsaba száll be a Csongrád megyei bajnokságba, de lemondott pályaválasztói jogáról, így minden meccset Csongrád megyében játszik majd. Itt 7+1-es létszámmal, 2×35 percet játszanak a csapatok.

A női keresztpályás bajnokság indulói: Csengele, Baktó, Baks, Dóc, DAFC, Pusztaszer, Békéscsaba, Kiskundorozsma.

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu