Sport- és családi napot rendeztek vasárnap a szőregi Monti Sándor parkban, ahová sokakat kicsalt a jó időjárás pihenni, beszélgetni, mozogni. A városrészben lakó családoknak szóló színes programokat Szabó Sándor, a baloldali kormányváltó összefogás országgyűlési képviselőjelöltje szervezte. A mozgás és a szórakozás mellett így jutott idő a városrész képviselőjelöltjével való ismerkedésre is.

Délelőtt 10 órától hangos zeneszóval és sok izgalmas programmal várták a városrész lakóit a Monti Sándor parkban a kormányváltó erők által szervezett programra. Szabó Sándor országgyűlési képviselőjelölt mellett a programokon részt vett Ujhelyi István, az országgyűlés alelnöke, az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje is.

A nap során többek között sorversenyekkel, kispályás focival, pónilovaglással, családi vetélkedőkkel, kézműves foglalkozással várták a szőregieket. Aki pedig a településrész érdekességeivel szeretett volna ismerkedni, az a kisvonattal is tehetett egy kört.

A mozgás, a kikapcsolódás, a szórakozás mellett a családi nap kiváló alkalom volt arra is, hogy egymással és képviselőjelöltjükkel is ismerkedhessenek a helybeliek. Az MSZP sátránál pedig politikai totót is kitölthettek az érdeklődők.

Szabó Sándor elmondta, az emberekkel való találkozás, a közösségi élet, a párbeszéd rendkívül fontos egy kisebb közösség, egy város és egy ország életében is. Ennek pedig sokszor híján vagyunk mostanában. Ezért is fontos egy-egy ilyen közösségépítő alkalom.

– Sokan megkerestek ez alkalommal is. A találkozások során mindig kiderül, az emberek többsége saját bőrén érzi, hogy a kormány hibás politikája hová vezetett az elmúlt négy évben. A legtöbben a munkahelyek hiányára, a pénztelenségre és kilátástalanságra panaszkodnak. Volt, aki elmondta, papíron minimálbéren foglalkoztatják ugyan, de a normát úgy állapították meg, hogy azt soha ne lehessen teljesíteni, így legfeljebb 50 ezer forintból kénytelenek havonta megélni.

A képviselőjelölt elmondta, kormányra kerülésük után az elsők között változtatják meg a munka törvénykönyvét, hogy az a mainál sokkal jobban védje az Orbán kormány által teljesen kiszolgáltatottá tett munkavállalókat.

A sok mozgással, szórakoztató programmal eltelt délelőttöt közös, szabadtéri ebéd zárta. A Jó ebédhez szól a nóta című program során egytálétellel várták a családi nap résztvevőit szervezők.

szeged.hu

szoreg.hu képtár