Nyolc óra alatt, harmincan, 9 ezer 437 szál rózsából rakták ki Európa térképét szombaton Szőregen. A Guinness-rekordból Hiller István kulturális miniszter is kivette részét, Újhelyi István országgyűlési képviselő segédletével beszúrta a kilenc négyzetméteres táblába az utolsó két szál virágot.

Guinness-rekord kísérletre vállalkoztak a Tisza–Maros szög településeinek rózsásai. Szombaton délelőtt kilenc órakor Szőregen harmincan nekigyürkőztek és kilenc táblára módszeres rózsaszálakat szúrtak. A megtervezett, mindenféle Guinness-szabályoknak megfelelő munkának köszönhetően délután öt óra előtt nem sokkal kirajzolódott Európa térképe.

– Közjegyző hitelesített mindent, az első fázistól kezdve az utolsóig mindent videoszalagra rögzítettünk – mutatta Avramov András főszervező. A munka oroszlánrészét a szőregi, deszki, kübekházi, újszentiváni és tiszaszigeti általános iskolások vállalták.

Kübekházáról ötfős csapat érkezett. A nyolcadikos Doktor Emerencia, Kószó Nikolett, Joszovics József, Nyemcsok Csilla, valamint a legkisebb, a hatodikos Grafl Máté Solymosi Lajosné tanárnő javaslatára vállalkozott a feladatra.

– Vetítőgéppel rávetítették az országok térképét a táblákra, majd a berajzoltuk körvonalaikat – mesélte Máté. Ezt követően elkezdték a táblába szurkálni a rózsákat. A munkát nehezítette, hogy – a hitelesség miatt – minden egyes szálat fel kellett írni az űrlapra. A gyerekek szerint a legnehezebb feladat Olaszország volt, mert a „csizmát” igen nehéz volt rózsából kirakni.

A térképen az EU-tagállamokat különféle színek jelezték. A többi országot pedig sárga virágok alkották.

– A tengerek azért lettek pirosak, mert a térség fehér rózsái méltatlanok arra, hogy kékre fessük őket – tette hozzá mosolyogva a főszervező.

A Szőregi ősz elnevezésű fesztiválprogram keretében készült a térkép. A Rózsák terén lévő színpadon állították fel az elkészült kilenc négyzetméteres alkotást. A fehér rózsák alkotta, Magyarországot ábrázoló térképre Hiller István kulturális miniszter – Újhelyi István országgyűlési képviselő segédletével – szúrta fel a két utolsó virágszálat: a Szegedet és a Budapestet jelképező egy-egy szál piros rózsát.

A rózsás térkép tegnap a Klauzál térre került, ahol keddig láthatják az érdeklődők. Ezt követően a Forrás Szállóba viszik. Mivel élő virágokból készült a mű – hiába kerültek vizes alapra a rózsaszálak –, nem lehet tudni, meddig marad ép az alkotás, ezért érdemes sietni a térkép megcsodálásával.

Kormos Tamás
Délmagyarország Online, 2004. szeptember 20.