Magyarországon is napról-napra növekszik a koronavírusos megbetegedések száma. Dr. Szántó Gergely háziorvost kérdeztük a vírussal kapcsolatban.

A háziorvosok milyen felkészítést kaptak, ha egy koronavírusos beteggel találkoznak? 

Próbálnak most minket azzal védeni, hogy kerüljük a fizikális kontaktokat a koronavírusos betegekkel. Ezeket a betegeket egy csekklista alapján bíráljuk el, hogy gyanús-e vagy sem, volt – külföldön, vagy esetleg találkozott, olyan beteggel, aki koronavírus gyanús. Ha ez alapján felmerül a gyanú, hogy valaki koronavírusos lehet, akkor fel kell hívnunk az ANTSZ központi számát, ahol ezt a beteget regisztrálják, majd Szegeden a II. kórház Infektológián fogják megvizsgálni és tesztelni. Ez a tegnapig érvényben lévő álláspont volt, elvileg mától a mentőszolgálattal karöltve otthon fogják tesztelni a gyanús betegeket. Azoknál, akik nem voltak koronavírus gyanús betegekkel, vagy igazolt koronavírusos betegekkel kontaktban, azoknak szigorú házi izoláció javasolt. Gyakorlatilag otthon el kell különíteni magukat úgy, hogy a családdal nem érintkezhetnek. Tehát nem az van, hogy otthon marad, és együtt él a családdal, hanem egy külön szobában teljesen elzárva van a családtól. A közös helységeket három óra különbséggel fertőtlenítés után használják. Nagyon fontos, sok embernél van a családban olyan vendégmunkás családtag, aki most jött haza külföldről. Ezek a betegek, ha hazamennek, ne úgy éljenek a családdal, mint eddig, hanem az előbb említett teljesen elzárt külön szoba és a közös helységek használata rájuk is ugyanúgy vonatkozik.

Hogyan vehetjük magunkon észre, hogy esetleg ezt a vírust kaptuk el? 

A koronavírus fertőzés gyakorlatilag nagyon hasonló az influenza fertőzés tüneteihez. Végtagfájdalmakkal és a koronavírusnál jellemzően mellkasi fájdalommal jár, magas lázzal és száraz, nem produktív köhögéssel. Ezek azok az alap kritériumok, amiket akkor nézünk, ha valakinek a tünete gyanús a betegségre. Előfordulhat hányás, hasmenés vagy más egyéb izom és végtag fájdalmak, de a legkarakterisztikusabb három tünet, hogy a testfájdalmakból a mellkasi fájdalom dominál, magas láza van, és nem produktív köhögése. Ha ilyeneket tapasztalunk magunkon, illetve ha voltunk valahol külföldön, és bármilyen lázzal járó felső légúti tünetünk van, akkor erre kell gondolni.

Többször elhangzott már, de erősítsük meg ismét. Ha valaki ilyen tüneteket észlel, telefonon konzultáljon orvosával. 

Az egyik legfontosabb üzenet az lenne, hogy az embereket fel kell világosítanunk arról, hogy ennek a betegségnek és minden fertőző betegségnek, ami cseppfertőzéssel terjed, a leghatékonyabb védekezése a karantén. Tehát ha valaki ilyen tünetet észlel magán, akkor nem szabad vele orvoshoz rohanni, mert lefertőzhet rengeteg embert útközben, és a rendelőben is, illetve lefertőzheti az egészségügyi személyzetet. Ha ilyen történik, az egész rendelőt karanténba fogják tenni amiatt az egy gyanús esett miatt. Most ahogy az idő telik, és egyre több beteg lesz, úgy a legszűkebb keresztmetszete az ellátásnak pont az ellátók lesznek. Ha több ellátó kiesik, akkor nem lesznek, akik ellássák a betegeket. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ilyenkor se a háziorvoshoz, se az ügyeletre, se az SBO-ra, se máshová ne menjünk. Hívjuk fel az ANTSZ információs számát, ott megmondják mi a teendő. Ne használjunk tömegközlekedést, és ne menjünk emberek közé, mert bárkit megfertőzhetünk.

Tudjuk, hogy az idősek nagy veszélyben vannak, de mi helyzet a gyermekekkel? 

A gyerekek ugyanúgy elkaphatják, mint a felnőttek. Náluk igen jelentős százalékban gyakorlatilag szinte tünetmentesen, mintegy nátha megy át rajtuk. Ha influenza jellegű tüneteik vannak, akkor is a szövődményes esetek, amik a problémákat okozzák, nagyon ritkán fordulnak elő. Gyakorlatilag húsz év alatti halálesetet nem is regisztráltak. De olyan nagyon súlyos légúti szövődmény sem, ami miatt gyermekeket intenzív osztályra kellett volna szállítani. Ez nem von le abból az elővigyázatosságból, hogy a szülők ne vigyék a gyerekeket a játszótérre! Ezzel az a gond, ha a gyerek megkapja, ugyanúgy hazaviszi a szülőknek és a nagyszülőknek.

Végzetül az orvosi rendelőben milyen előírásokat alkalmaznak a betegek felé? 

Én Szeged-Szőregen vagyok háziorvos. Nálunk most úgy néz ki, hogy a betegeket triázsoljuk. Próbálunk mindenkit rávenni arra, hogy telefonon jelentkezzen. Így minden olyan dolgot a pl. a receptírást elintézzük, nem kell neki ezért bejönni. Azok a gyógyszerek, amik szakorvosi javaslathoz vannak kötve, ezeknek a TB meghosszabbította a javaslatok lejáratát, illetve a jogosítványokat, vadászengedélyeket, a fegyvertartási engedélyt addig, amíg ez a krízishelyzet le nem bonyolódik, addig mindenkinek tovább érvényes. Ha valaki eljön, míg kint mielőtt bejönne a váróba, megkérdezzük, hogy mi a problémája. Azokat, akik légúti panasszal vannak, hazaküldjük, és telefonon folytatjuk a kezelést. Ha valakinek olyan problémája van, ami nem gyanús a koronavírus fertőzésre, őket elkülönítve a többi betegtől ültetjük le. Négynél több embert nem engedünk be a váróterembe, ami át van szellőztetve. Akik fertőzés gyanúsak, azokat az ANTSZ-szel konzultálva elkülönítjük. Beüzemeltünk még egy plusz telefonvonalat is. Gyakorlatilag az egész rendelési idő alatt, a rendelő összes munkatársa fogadja a hívásokat.

Zárszóként, ha elhisszük most, hogy nagy baj van, látva több külföldi országot, akkor meg tudjuk fognia vírust. Ha nem vagyunk hajlandóak betartani az előírásokat, akkor viszont nagyon nagy bajban leszünk.

Tuska, Szeged a mindenem!

Borítókép: Archív. Szántó Gergő a szőregi Egészségmegőrző és prevenciós projekt nyitórendezvényén. Fotó: szoreg.hu