Állami kézben lévő körforgalmak gondozását vette át önként a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. A cég arra hivatkozik, hogy ha ezek elgazosodnának, úgyis a várost szidnák miatta a szegediek. Az államnak a kaszálásnál többre nem futná.

Lavinát indított el, hogy hétfői számunk hátsó oldalán a megye egyik legszebben gondozott körforgalmának neveztük az algyőit. Az index.hu átvéve a cikket elkezdte keresni az ország legszebb körforgalmát, a kisteleki az egyik, amelyikre lehet szavazni. Az interneten sokan dicsérték az algyői cég munkáját, hogy az állami kezelésben álló útnak ezt a részét sajátjaként gondozza.

Azt, hogy ez lenne a megyében a legszebb körforgalom, vitatta lapunkhoz küldött levelében Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: cége nemrég szokatlan lépésre szánta el magát. – A szegediek azt hiszik, hogy a városban minden közterület és körforgalom cégünk fenntartásában van, ezért, és pusztán önös esztétikai szempontból, önkényesen kezelésbe vontunk egyes, más társaságok által fenntartott, elhanyagolt körforgalmakat – közölte Makrai. Át is küldött néhány felvételt az általuk beültetett és gondozott, állami úton lévő virágoskertekről, így a szőregiről, amelyik szerinte biztosan dobogós lenne a versenyben. – Jövőre, ha tudunk addig félretenni rá, akár az algyői szakcéggel összefogva rendbe hozzuk azt is, amelyik a két település között fekszik: az M43-as és a 47-es találkozásánál lévő bozótost, ahol rókát lehet fogni.

Szeged által gondozott körforgalom Szőregnél. Fotó: szoreg.hu

Szeged által gondozott körforgalom Szőregnél. Fotó: szoreg.hu

Ezt biztosan szívesen venné a fenntartó. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője azt írta, az állami cégnek ugyan feladata az út fenntartásával együtt a padka és az út melletti növényzet gondozása, a körforgalmakkal együtt, de a cél csak az, hogy a közlekedés biztonságát ne veszélyeztesse semmi. A rendelkezésre álló eszköz: padka- és rézsűkasza. Ezért, ha csak lehet, megállapodást kötnek a helyi önkormányzattal a körforgalmak növényzetének „kertészeti szemléletű gondozásáról”. Ilyen megállapodás alapján marad szép az algyői csomópont is. Szegeddel hét ilyen helyszínre kötött megállapodást a Magyar Közút, köztük az említett szőregire. Csongrád önkormányzata a 451-es főutat virágosítja, Makó a 43-ason vállal felelősséget, Hódmezővásárhely is rendben tartja a területén lévő összes állami csomópontot.

Bakos András, delmagyar.hu

Borítókép: Szeged által gondozott körforgalom Szőregnél. Fotó: szoreg.hu