Pörköltfőző versennyel, Fásy-mulatóval és Irigy Hónaljmirigy-koncerttel várja az érdeklődőket a XIV. Szőregi Rózsaünnep a hétvégén.

Koncerttel, mulatsággal és gasztronómiai vetélkedőkkel csábít Szőreg legnagyobb eseménye a hétvégén, a XIV. Szőregi Rózsaünnepen. “A rózsaünnep felvezetéseként, Szeged Napja alkalmával a Móra Ferenc Múzeum előtt ötszáz rózsatövet ültettünk el. Ezzel szerettük volna ösztönözni az embereket arra, hogy szőregi rózsával telepítsék be az emberek kertjeiket és a parkokat Szegeden” – mondta a Telin TV-nek adott interjújában Rózsavölgyi József, a településrész Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselője, hangsúlyozva: a rózsaünnep nemcsak Szőregé, de a körülötte lévő településeké is – Újszentiván, Tiszasziget, Kübekháza, Deszk és Újszentiván is részt vesz a szervezésben.

A programok már péntek délután 15 órakor elindulnak, a rendezvény mindkét színpadán. A megnyitó napján koncertezik majd Roy és Ádám, Korda György és Balázs Klári, valamint az Irigy Hónaljmirigy is. A látványos karneváli felvonulás 23-án, szombaton a sportpályáról indul 17.30-kor, az este tűzijátékkal és utcabállal zárul. Idén először pörköltfőző verseny színesíti a fesztivált, és a helyszínen rögzítik a Fásy-mulató felvételeit is.

Gyerekeket, szülőket, nagymamákat – egész családokat vár a rendezvény, hisz a legkisebbek sem fognak majd unatkozni a játszóházak, ugrálóvárak között. “Nagyon sok vendéglátós is elfogadta a meghívásunkat, és várjuk persze a jó időt is, ami eddig úgy tűnik, nem hagy majd minket cserben” – tette hozzá Rózsavölgyi József.

szegedma.hu