A virágok királynőjének is nevezett rózsából mintegy százezer szál szükséges ahhoz, hogy a hagyományos Szőregi Rózsaünnepre méltó díszbe öltözzön a városrész. Az immár tizenharmadik alkalommal megszervezett látványos és egyben illatos rendezvénysorozat leglátványosabb eseményének ezúttal is a szombati felvonulás ígérkezik.

20110624-rozsaunnep.jpg

Ha statisztikát készítenének arról, hogy mely növény fordul elő a kertekben, minden bizonnyal a rózsa vinné el a pálmát – vélekedik Bodó Imre fideszes országgyűlési képviselő, aki a XII. Szőregi Rózsaünnep péntek délutáni megnyitóján köszöntötte a résztvevőket. „Van rózsa tövis nélkül, de nincs kert rózsa nélkül” – tette hozzá.

A képviselő érdekességként megemlítette, hogy a magyar történelemben is sokszor felbukkan e gyönyörű virág, például 1348-ban Nagy Lajos király aranyrózsát kapott a pápától, illetve a legenda szerint Árpád-házi Szent Erzsébet kötényében rózsává változik a szegényeknek szánt alamizsna.

„Térségünkben mintegy 50 hektárnyi területen folyik a csemete elsőéves termesztése, és szintén 50 hektáron a másodéves nemes növény termelése. Ez mintegy 250 családnak juttat megélhetést. Évente közel 3-4 millió rózsatövet termelnek, melynek 70-81%-a exportra kerül” – mondta el Bodó Imre.

Fontos tudni, hogy Szőreg és négy környező település adja hazánk rózsatermelésének mintegy 90%-át, ezért sem véletlen, hogy a szőregiek évről-évre háromnapos rendezvénysorozattal tisztelegnek e gyönyörű virág előtt. A művelődési házban egy klimatizált teremben gyönyörű kompozíciókba rendezett rózsakiállítás várja az érdeklődőket, továbbá Kanalas István népi fafaragó életművének remekei és rózsaszoba is. A hétvégén látványos bemutatók, szakmai előadások és utcabál fogadja az érdeklődőket, a rózsaünnepi felvonulást pedig szombaton 17.30-tól tartják.

Varga Anna, szegedma.hu
Fotó: Illyés Tibor, szegedma.hu