A falu rózsákban pompázott, kiállítások nyíltak, és különböző programok szórakoztatták a látogatókat. A nap fénypontja a rózsakirálynő-választás volt. Tegnap megkezdődött a nyolcadik rózsaünnep Szőregen. A látogatók nemcsak a rózsacsokrokban gyönyörködhettek, hanem más kiállítási tárgyakban is.

Már határon túl is ismert a tegnap megkezdődött szőregi rózsaünnep. Már az első napon sokan kíváncsiak voltak az iskolában és a művelődési házban kiállított kompozíciókra.

– Gyönyörűek ezek a virágok! – álmélkodott Izsák Ferike az iskola aulájában az egyik vörös csokor előtt.
– Az illatuk is nagyon finom – jegyezte meg anyukája, Klári, aki otthon is tart a kertben néhány tövet, amit dédelget.

A látogatók nemcsak a rózsacsokrokban gyönyörködhettek, hanem más kiállítási tárgyakban is: a díszes üvegekben és poharakban, a hímzett párnákban. Emellett még két kiállítás nyílt: Rózsák titka és A rózsa a könyvek tükrében címmel. Tegnap megválasztották Szőreg legkedvesebb szomszédasszonyát, aki a rózsát szereti. A legtöbben Matovics Jánosnéra szavaztak.

– Engem mindenki úgy ismer, mint a boltos nénit. Ugyanakkor Szőreg közéletében aktívan részt veszek. A szomszédokkal meg jól kijövünk. A rózsát is szeretjük, gyűjtjük a különböző rózsamintás tárgyakat a művelődési háznak – mondta Ildikó.

A fesztivál nyitónapjának fénypontja a rózsakirálynő-választás volt. A négy jelöltet először bemutatták, majd a zsűritől kérdéseket kaptak. Ebből is kitűnik, hogy nemcsak a külső alapján határoztak a bírák. Végül is az idén a négy hölgy közül a rózsakirálynő Kovács Rita lett. A koronázás utáni percekben ezer ember menekült a Szőregre zúduló eső elől.

Délmagyarország Online, 2006. június 24.