Hatvannál is több felvonuló járművel, ABBA Tribute Show-val, nyitott rózsaföldekkel és levendulaszürettel is készülnek az idén már huszonkettedik alkalommal szervezett Szőregi Rózsaünnepre. Most először adják át a Szőregért érmet, amit a városrészért kimagasló munkát végző Sipos István vállalkozó a rózsaünnepi felvonulást követően vehet át.

A magyarországi rózsatőtermesztés fellegvárában, Szőregen minden év júniusában rendezvénysorozattal ünneplik a termesztők Európa-szerte híres virágaikat. Idén – már 22. alkalommal – június 25-én ismét Rózsaünnepet rendeznek.

A szőregi rendezvény programjairól hétfőn a Tömörkény István Művelődési Házban Avramov András, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, két évi kényszerszünet után idén életet lehelnek a fesztiválba, amit számos kísérőrendezvény is színesít.

A három nap legnagyobb látványossága most is a rózsaünnepi felvonulás lesz, amire 65–68 különféle járművet – futót, teherautót, traktort, lovaskocsit, fiákert, veteránautót és kerékpárt – díszítenek fel sok százezer szál rózsával.

– Csütörtökön pedig szakmai napra is várjuk a rózsatermesztőket – mondta Hegedűs Adika, a Szőregi Rózsahölgyek rendjének vezetője.

Nagy Nóra közösségfejlesztő arról beszélt, az idén először – egy európai uniós pályázatnak köszönhetően – június 24-én, pénteken – közösségépítő családi napot is tartanak: koncertet ad többek között a Csiga Duó, eljön Csatai Gergő lufiszobrász, néptáncbemutatót tartanak a Suhancok, a nap sztárvendége Király Viktor lesz, az éjfélig tartó programokat pedig retro házibuli zárja.

Szombaton gyakorlatilag reggeltől estig tartanak a programok: néptáncbemutatók, operarészletek, énekes és prózai produkciók váltják egymást a Monti-parkban felállított színpadon, egészen a délután 5 órakor kezdődő rózsaünnepi felvonulásig.

Este ugyanitt rózsahölgyeket avatnak, majd átadják a városrész kitüntetéseit, a többi között a Szőregért érmet és az Év Dísznövénykertésze díjat.

Este 8 órakor kezdődik a nap legkülönlegesebb programja, az ABBA Tribute Show. A hat fős élőzenekari koncerten jelmezekbe öltözött szereplők idézik meg a legendás svéd együttes slágereit. Majd fél órára a szegedi operaénekesé, Szélpál Szilveszteré lesz a színpad.

A szombati nap este 10 órától a Greeen6 együttes utcabáljával zárul.

Az ünnep hagyományosan visszatérő programja a virágzó rózsaföldekre szervezett látogatás, amihez szombaton az érdeklődők a Hősök teréről szervezett buszjáratokat vehetnek igénybe.

A Tömörkény István Művelődési Házban a nagy nemesítőcégek fajtáiból vágottrózsa-kiállítást is rendeznek, de a látogatókat több tárlat, virágvásár és az elmúlt években népszerűvé vált levendulaszüret is várja Szőregen.

– Vasárnap ismét megrendezzük a hagyományos rózsafutást is. Három távra – 2022 méterre, 8 és fél kilométerre, valamint a 21 kilométeres félmaratonra – hétfő estig, vagy vasárnap reggel helyszínen lehet nevezni – mondta Huszár László, a Szeged-Szőreg SE vezetője, aki hozzátette, eddig már közel százan jelentkeztek a versenyre, a legnépszerűbbnek a 8 és fél kilométeres táv számít.

 

Hungarikum a szőregi rózsa

A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a Magyarországon évente előállított 4,5-5 millió rózsatő 90-92 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén ötven üzemben, mintegy 170 hektáron termesztenek rózsát, és ez a munka sokaknak jelent máig is megélhetést.

Bod Péter, szeged.hu

Borítókép: A szervezők gondoskodtak róla, hogy bőven legyenek programok az idei Rózsaünnepen is (fotó: Iványi Aurél)