Megépül a harmadik Tisza-híd Szegeden, de egyelőre senki nem tudja, hogy milyen lesz, és mennyibe kerül, csak a helye biztos. A projektről kormánydöntés született, készült megvalósíthatósági tanulmány, amit a szegedi önkormányzatnak pontosítania kell.

A november 26-i Magyar Közlönyben megjelent kormánydöntések között szerepel a Szeged–Makó vasútvonal fejlesztése és a hozzá kapcsolódó vegyes forgalmú Tisza-híd megépítése.

A híd építésére három megoldás is felmerült. Az első és legolcsóbb egy közös szerkezetű vasúti és közúti híd lenne, de a Magyar Államvasutak már öt éve is ellenezte, mondván, a kivitelezése és a fenntartása is bonyolult. A második: közös pilléreken nyugvó, de külön szerkezetű híd épülne 28,5 milliárd forintból. A harmadik verzió szerint külön közúti és vasúti híd is készülhet, de a kettő nagyon sokba kerülne, ezért erre van a legkisebb esély. Információink szerint a Bécsi és Temesvári körutat összekötő, közös pillérekre épülő, de külön szerkezetű híd lehet a befutó.

Egy hete újonnan megbízott cég dolgozik a Szeged–Makó elővárosi vasúti fejlesztés és a déli Tisza-híd megvalósíthatósági tanulmányán. Pontosabban annak átalakításán, mert a korábbi szakmai anyag nyolc fontosabb pontjából egy nem felelt meg a minisztériumi elvárásoknak. A tanulmány elfogadása után indulhat meg a projekt előkészítése, az engedélyeztetési eljárás, a pályáztatás és a kivitelező kiválasztása.

A harmadik híd építését nehezíti a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium késlekedése is. Budapesten ugyanis máig nem döntötték el, hogy Szeged és Makó között is tramtrain járjon, vagy csupán a nagyvasutat vigyék be a szegedi Indóház téri pályaudvarra, a vasúti pálya minimum 11 milliárd forintos átépítése mellett. Nagy Sándor szegedi városfejlesztési alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, hibrid megoldás is lehetséges, de ilyen még nincs Magyarországon. Igaz, a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tramtrainberuházásnál ezen dolgozik a tervező, ezért hamarosan lesz átvehető műszaki példa.

A városfejlesztési alpolgármester hozzátette, több okból is át kell dolgozni a déli Tisza-híd megvalósíthatósági tanulmányát. Időközben sikerült meggyőzni a vízügyi hatóságot, hogy épülhessen mederpillér a hídhoz. A vízügyi hatóság viszont a hídprojekt részeként újabban előírná, hogy tíz kilométer hosszan magasítsák meg a töltést, ami újabb hátráltató tényező lehet.

A déli Tisza-híd építését eddig az is nehezítette, hogy bár több érvet tudtak felvonultatni mellette, a megtérülési számítások nem voltak meggyőzők. Nagy Sándor szerint a Hódmezővásárhely–Szeged tramtrain utasvonzó hatásából számított „haszon” önmagában nem fedezte a híd építését. Az átdolgozott megvalósíthatósági tanulmány ugyanakkor településfejlesztési és regionális közlekedésfejlesztési beruházásként is indokolná a híd építését. Egyrészt a híd nélkül nincs Szeged–Temesvár vasúti fejlesztés, másrészt Szegeden a híd összekötné a Bécsi és a Temesvári körutat, egyszerűbb lenne elérni a klinikai tömböt, és eddig feltáratlan mezőgazdasági területeket hasznosíthatnának a város számára.

Cservenák Zoltán, delmagyar.hu

Borítókép: Déli Tisza-híd. Látványterv.