Az egyik betegszállító civil szervezet sofőrje szerint akadályozzák a munkájában azzal, hogy karókat vertek le egy szőregi ház előtt, ahonnan egy halmozottan sérült lányt kell fuvaroznia. A karózó szomszéd szerint viszont oka van annak, hogy védi a területet.

A szőregi Makai út egyik házából kell kezelésre szállítania hetente többször is egy halmozottan sérült fiatal lányt Nádi Sándornak, aki az egyik szegedi civil szervezet gépjárművezetője. Szerinte azonban a lány szomszédjában lakók akadályozzák a munkáját azzal, hogy karókat vertek le a saját házuk elé, ami miatt csak nehezen tudják autóba ültetni a beteg lányt.

– 2005 óta foglalkozunk betegek szállításával, és sajnos egyre több a problémánk a közterületekkel kapcsolatban – mondta Nádi Sándor. A gépjárművezető szerint a Makai utcai ház elé már hónapok óta üt le karókat a szomszéd, ami miatt csak körülményesen tudják az autóba ültetni a lányt, aki segítség nélkül nem tud mozogni.

– Nem tudom, van-e közterület-foglalási engedélye, és azt sem tudom, mi jogon teszi szándékosan életveszélyessé a megállást. Amikor leparkolok, közvetlenül mellettünk megy a Makai út teljes forgalma, a hely szűk, a segítőnek és nekem pedig az úttest felől kell kiszállnunk a kocsiból – tette hozzá a férfi. Szerinte a halmozottan sérült kislány hozzátartozói nem mernek szólni a szomszédnak, mert a helyzetük miatt kiszolgáltatottak, inkább kerülik a konfliktust.

A Makai úti házhoz Nádi Sándorral mentünk el, és valóban találtunk két fakarót, amelyek a szomszéd ingatlan végén voltak leverve. Természetesen becsengettünk a szomszédhoz, hogy megkérdezzük, miért verte le a karókat, de nem találtunk otthon, viszont később telefonon jelentkezett. A férfi elmondta, hogy nincsenek rossz viszonyban a beteg lány családjával, és eszük ágában sincs nehezíteni a sorsán. Azonban szerinte vannak velük is problémák.

– Többször is szóltam nekik, hogy figyeljenek oda jobban, például a környezetre is. Sokan járnak hozzájuk autóval, és nemegyszer előfordult, hogy a mi házunk előtt állnak meg. Volt olyan, hogy én szedtem össze az autóból kidobott pelenkát, és olyan is, hogy egy férfi úgy állt meg könnyíteni magán, hogy a feleségem és a lányom mindent látott a konyhaablakból – mondta a szomszéd, aki hozzátette, hogy a lány rokonai bármikor átmehetnek hozzá, és megbeszélhetik a problémáikat.

Suki Zoltán, delmagyar.hu

Borítókép: Nádi Sándor egy alapítvány betegszállító sofőrje panaszkodik a Makai úton kihelyezett fakarókra, amik akadályozzák az útszéli parkolásban a közterületen. Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu