Mint arról portálunk korábban beszámolt, a szőregi Farkas család váratlanul igen nehéz helyzetbe került. Ezt olvasva többen úgy érezték, hogy elkél a karácsonyi segítség.

Néhányan – akik messze Szőregtől, a Kecskés István telepen élnek – összefogva az Új Szegedi Gondolat Baráti Társaságával és Nógrádi Tibor önkormányzati képviselővel ajándékokkal, étellel-itallal, süteményekkel lepték meg a korábbi cikkünkben bemutatott családot.
Mint az orgonasípok sorjáztak a Farkas család gyermekei, amikor váratlanul betoppant hozzájuk a kis csapat. A mikrobuszból csak több fordulóval sikerült behordani a finomságokkal és meglepetésekkel teli csomagokat.

„Mindenki nehéz helyzetben van, de a szolidaritás nagyon fontos”

„Ezt az akciót nem én, hanem a kecskési választópolgárok kezdeményezték” – mondta el szerényen Nógrádi Tibor képviselő. „Ez a szolidaritási akció váratlan volt, de jelzi azt, hogy ugyan mindenki nehéz helyzetben van, de az emberek közti szolidaritás, még ha messzebb is élnek egymástól, nagyon fontos a mai világban. Én sokáig együtt dolgoztam a most lebénult családanyával. Ismerve Annamari akaraterejét, tudom, hogy ezen is át tud majd lendülni.”

A képviselő elmondta, hogy ezzel nem ér véget segítségük, hiszen az édesanya mozgásához a családi házat akadálymentesíteni kell, amihez már építőanyagot is sikerült szerezni, hogy tavasszal meg tudják ezt a problémát is oldani.

Ételek, sütemények, italok, szaloncukor, gyermekjátékok kerültek elő a megannyi táska és szatyor rejtekéből. Csonka László és társai, az Új Szegedi Gondolat Baráti Társaságának tagjai keresték meg a képviselőt azzal, hogy szeretnének a családon segíteni.

„Amikor értesültünk a család gondjairól, azonnal úgy éreztük, hogy segítenünk kell” – mondta el portálunknak Zetényi-Csukás Ferenc, a baráti társaság egyik vezetője. „Ki élelmiszerrel, ki játékokkal, használati tárgyakkal segítette az akciót, mi pedig pénzzel járultunk hozzá a család karácsonyához.”

Illés Tibor, szegedma.hu