Magyar kultúra napi rendezvénysorozatot tartottak Szőregen, melynek keretében kiállítás-megnyitóra került sor, illetve Kálmány Lajos néprajzkutatóra előadással és emléktábla-koszorúzással emlékeztek.
A magyar kultúra napja alkalmából a határon túli magyar örökségből merített Balló Andrea festőművész és Barta András szobrász- és festőművész tárlata, melyet Irreál címmel nyitottak meg a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban. A művésznő portálunknak elmondta, a tavaly augusztustól októberig festett képei kaptak helyet a tárlaton. Belső történések, lelki rezdülések ezek, melyek színekben és kompozíciókban jelennek meg, és melyekben meghatározóak az erdélyi élmények. A művésznőt családi gyökerek is kötik Erdélyhez, valamint Barta Andrással rendszeresen kijárnak Szentegyházára együtt festeni. Míg ő a hangulatot, a táj hatását igyekszik megragadni képeiben, Barta András a precízebb, látványszerű ábrázolást részesíti előnyben. Így elevenedik meg egy-egy szobabelső, egy erdélyi táj, vagy éppen temető a képeken.
Barta András saját bevallása szerint azt próbálja megfesteni, aminek kifejezésére a kisplasztika nem ad lehetőséget: mélység, tér, pára, felhő, fények, mint mondta, „finom rezdülések, illékony dolgok” kerülnek a vászonra ecsetvonásai nyomán. Képein fákat, köveket fedezhetünk fel, természetjáró és –csodáló.
A megnyitót Hegedüs Zsófia népdalénekes és Bozóki Zoltán kobzos, a Piarista Mestertanoda népzene tanszakos diákjai színesítették műsorukkal.
Kálmány üzenete
A kiállítás-megnyitó után a Somogyi-könyvtár Szőregi Fiókkönyvtárában a Szőregi Baráti Társaság szervezésében Kálmány Lajos néprajzkutató (1852-1919) halálának 92. évfordulója alkalmából Miklós Pétertörténész tartott előadást.
A Móra Ferenc által az „utolsó magyar sámánként” emlegetett Kálmány Lajos Szegeden született Kálmán Lajos néven, a szögedi nemzethez való tartozásának jeleként használta írói neveként itteni tájszólásban a „Kálmányt”. Etnikailag rendkívül nyitott és kevert közegben élt Felsővároson, ahol görögök, szerbek, örmények egyaránt laktak. A szegedi piaristáknál tanult, majd az akkor Kis-Bécsként emlegetett Temesváron teológiát hallgatott – a város légköre, a színes etnikai hatások is arra sarkallták, hogy a magyar néphagyományok felé forduljon. Később papként szolgált többek között Csanádpalotán, illetve 1882 és 1885 között Szőregen is; a halál Szeged-Alsóvároson érte 1919-ben. Fiatal korában gyűjtötte a balladákat, népi énekszövegeket és meséket, az 1910-es években próbálta jegyzeteit rendezni, kutatatta sok más mellett a magyar hiedelemvilág alapjait, felismerte, hogyan jelenik meg ugyanazon tartalom a magyarság más-más korszakában. Etnikailag és vallásilag vegyes közegben élt, nyitottsággal tudta vizsgálni a magyar néphagyományt, és a görög-örmény-szerb-német hatások ellenére úgy gondolta, jó magyarnak lenni, és a magyar népi hagyományvilágot rögzíteni és ápolni kell – ebben is példa lehet számunkra mind a mai napig – összegzett az előadó.
A nap végén Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő köszöntötte 93. születésnapja alkalmából Szarvas Béla atyát, korábbi szőregi plébánost, aki 1983-ban a plébánia (Kálmány Lajos korábbi lakhelye) falára helyeztette a Tápai Antal szobrászművész által készített Kálmány-domborművet. 86. születésnapja alkalmából köszöntötték Péter László nyugalmazott egyetemi tanárt, aki többek között a Kálmány-életművet is kutatta, majd a rendezvény zárásaként Liszkai Tamás plébánossal megkoszorúzták a domborművet a szőregi plébániánál.
Arany Mihály, szegedma.hu
