Csütörtök délelőtt a városházán köszöntötték a moszkvai kajak-kenu világbajnokságról hazatért Kárász Annát és Vajda Attilát.

Fotó: Szuda Sándor / szegedma.hu

Fotó: Szuda Sándor / szegedma.hu

Az EDF Démász Szegedi VE két versenyzője közül Kárász Anna igazán eredményes időszakot tudhat maga mögött, hiszen az Ifjúsági és U23-as világbajnokságon szerzett két, illetve a brandenburgi Európa-bajnokságon szerzett egy aranyérme után a felnőtt vb-n újabb két alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére, kajak négyes 500, illetve a kajak kettes 200 méteren. „A legszebb nyaram ez eddig a kajakozás szempontjából. Nem gondoltam volna az év elején, hogy ennyire sűrű lesz a programom a nyáron. Nagyon örülök, hogy idén tagja lehettem az Európa- és a világbajnokságon is a négyes csapatnak, de e mellett szeretek egyesben is versenyezni. Természetesen, az elsődleges célom, hogy egyre feljebb lépegessek a hazai ranglétrán. Idén Kozák Danuta előzött meg, szeretnék hozzá jövőre közelebb kerülni, majd később meg is előzni őt” – fogalmazott portálunk érdeklődésére Kárász Anna.

Hozzátette, ezzel még nem ért véget számára az idei versenysorozat. „Hétvégén lesz még egy országos bajnokságunk, ami nagyon fontos az egyesület számára. Persze, a nagy versenyek után nem könnyű újra felpörögni, de azt gondolom, ilyen esetekben kell tudnia az embernek azt, hogy kik azok, akik egész évben segítik őt a munkában és mögötte állnak. Ezen a bajnokságon lehetőségem nyílik rá, hogy visszaadjak valamit a kapott támogatásból a klubom felé, ezért még egyszer ki kell hoznom magamból a maximumot. Ha ez sikerül, akkor már nyugodtan mehetek majd egy rövid nyaralásra.”

Kárász Anna elárulta, terveik szerint az Adriai-tengerhez utaznak el párjával, illetve testvérével és az ő párjával négyesben. Ősszel pedig már más jellegű kihívások várnak a fiatal versenyzőre: a vízi pályát az iskolapadok váltják fel, a célt pedig az aranyérem helyett ezúttal egy sikeres államvizsga jelenti februárban gazdálkodás és menedzsment szakon.

A kenus Vajda Attila 5000 méteren ezüstérmet szerzett, 1000 méteren pedig – ahol már nyert olimpiai bajnoki címet és háromszor világbajnokságot – a dobogó alsó fokára állhatott fel Moszkvában. „Szerintem egy jó teljesítmény volt, amit ebben az évben véghezvittünk. Az összes nemzetközi versenyen, amin indultam, a dobogóra állhattam, tulajdonképpen minden számomban. Egyedül az Európa-bajnokság 1000 méterén történt ez másképp, hiszen ott utólagosan kizártak egy kihagyott bójakerülés miatt, és elvették az ezüstérmemet. De, végignézve az évet, valamelyest borítékolható volt, hogy a dobogón van a helyem. Ami az 5000 méteres világbajnoki számot illeti, nagyon örültem a bronzérmemnek. Eredetileg a negyedik helyre értem be, de az aranyesélyes, tőlem 11 évvel fiatalabb brazil versenyző hibát követett el, és diszkvalifikálták. A harmadik helynek pedig legalább úgy tudtam örülni, mintha az első helyet szereztem volna meg. Az előzetes célom az volt, hogy két éremmel jöhessek haza, és ez sikerült. Kellett hozzá egy kis szerencse, de a sportban azt mondják, hogy annak van szerencséje, aki tesz is érte. Végigmentem a pályámon, nem volt könnyű, de ez már a 11. év, hogy megmérettettem magam 1000 méteren, és még mindig ott tudok lenni az első három helyek valamelyikén. Ez egy jó jel, de arra vonatkozóan is visszajelzést ad, hogy miben kell még fejlődnöm, ha tartani szeretném a lépést a fiatalabb riválisokkal” – mondta el Vajda Attila.

Az 5000 méteres távon igen kiélezett csatát folytatott Sebastien Brendellel, kettejük viadalát végül a német rivális nyerte. „Folyamatos koncentrációt igényel egy-egy ilyen futam, több mint húsz percig kell figyelnünk egymásra. A német versenyzővel kicsit elszakadtunk a mezőnytől. Bár az orosz megpróbált ránk tapadni, de a kettőnk különcsatájába érdemben beleszólni már nem tudott. Hasonló volt a szituáció egy Forma 1-es versenyhez, tartanunk kellett az ideális ívet, oda kellett figyelnünk a kanyarokra, a megindulásokra – ezek mind-mind komoly koncentráció igényelnek. Ez egy olyan napon, amikor délelőtt 1000 méteren is indul valaki, majd 5000-en 30 fokos melegben kell tejesíteni, nem könnyű feladat. Az utolsó kanyart nem sikerült úgy vennem, ahogy szerettem volna, egy kicsit kisodródtam, így 50 méterrel a vége előtt már sejtettem, hogy ezüstéremmel kell beérnem. Amivel egyébként maximálisan elégedett vagyok, hiszen erre a számra külön nem szoktam készülni, ráadásul egy teljesen más hajótípust használok, amit csak és kizárólag versenyeken veszek elő. A hangsúly nálam inkább az 1000 méteren van” – mesélte a versenykörülményekről Vajda Attila.

A szegedi versenyzőket Botka László polgármester köszöntötte, aki egyúttal azt is bejelentette, a város a jövő évben 36 millió forint működési támogatással és 5 millió forint eredményességi jutalommal segíti az EDF Démász Szegedi VE egyesületét. Az erről szóló szerződést Dervarics Attila klubelnökkel a helyszínen alá is írták.

Szuda Sándor, szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Szuda Sándor / szegedma.hu