Négy aranyérem, kilenc dobogós helyezés, tizenhét A-döntő és számtalan értékes eredmény – ez az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE mérlege az idei II. felnőtt és U23-as kajak-kenu válogatón.


A klub olimpiai bajnok klasszisa, Vajda Attila továbbra is uralja a hazai vizeket. Vécsi Viktor tanítványa C1-1000 méteren nagy csata után győzte le Vasbányai Henriket és lett első, míg C1-5000 méteren több, mint egy percet vert a második helyezett Kiss Tamásra. A szegedi klasszis a júliusi brandenburgi Európa-bajnokságon és az augusztusi moszkvai világbajnokságon is két számban (C1-5000 méter és C1-1000 méter) indulhat. Ezer méteren címvédőként startolhat.

Kárász Anna is kiváló hétvégét zárt, hiszen az Európa-bajnok kajakos négy számban állt rajthoz és mind a négyben dobogóra állhatott. Kovács László és Tokár Krisztián tanítványa vasárnap K2-200 méteren győzött, míg K1-200 méteren harmadik lett, emellett pedig begyűjtött két ezüstérmet 500 méteren egyesben, illetve párosban. Kárász Anna a két válogató eredményei alapján három világversenyre is kvalifikálta magát. Az Európa-bajnokságon (K4-500 méter), a világbajnokságon (K4-500 méter, K2-200 méter és K1-200 méter váltó) és az U23-as szegedi vb-n (K1-500 méter, K1-200 méter?) is indulhat.

Császár Gergely is vb-résztvevő! Az EDF DÉMÁSZ 22 esztendős kajakosa pénteken K1-1000 méteren a 6. helyen végzett, míg másnap a váci Noé Bálinttal megnyerték az U23-asok válogatóját K2-1000 méteren. A szegedi kajakos egyes eredményével már biztosan tagja a maty-éri korosztályos világbajnokságon induló férfi négyesnek, párosban viszont szétlövés dönt az indulásról. A Császár-Noé kettős csütörtökön a Hufnágel-Ceiner kettőssel küzd majd.

A fiatalok közül is többen rajthoz álltak a hétvégén. A 14 esztendős Nagy Bianka egyesben a harmadik lett, míg párosban a 12 és fél éves Molnár Csengével a második helyen végeztek a kenus mezőnyben. A szegedi ifi vb-re már kijutott Birkás Balázs is a felnőttek között próbálkozott. Az EDF DÉMÁSZ 18 esztendős ifjúsági világbajnoka K1-200 méteren és K2-200 méteren is döntőbe jutott.
A szegedi eredmények:

1. Vajda Attila C1-1000 méter
1. Kárász Anna-Vad Ninetta (KSI) K2-200 méter
1. Vajda Attila C1-5000 méter
1. Császár Gergely-Noé Bálint (Váci Hajó) K2-1000 méter U23
2. Kárász Anna K1-500 méter
2. Kárász Anna-Vad Ninetta (KSI) K2-500 méter
2. Nagy Bianka-Molnár Csenge C2-500 méter
3. Kárász Anna K1-200 méter
3. Nagy Bianka C1-200
5. Birkás Balázs-Balaska Márk (Váci Vasutas) K2-200 méter
5. Tóth Attila Tas-Fekete Martin K2-500 méter
6. Vajda Attila C1-200 méter
6. Tóth Attila Tas-Fekete Martin K2-1000 méter U23
6. Birkás Balázs K1-200 méter
6. Császár Gergely K1-1000 méter
7. Bozsó Bence C1-500 méter
9. Horváth Alexandra K1-500 méter
10. Horváth Alexandra K1-200 méter
11. Petrovics Máté K1-1000 méter

szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Maróti János (archív) / szegedma.hu