Június 21-én ismét kivirágzik Szőreg, a tizenötödik rózsaünnepre az eddigieknél is színesebb programokkal készülnek. A főszerep ezúttal is természetesen a virágok királynőjéé, a rózsáé lesz.

Már a Hídi vásáron is a rózsaünnepre hangoltak, s ahogy Rózsavölgyi Józseftől megtudtuk, erre korábban nem volt példa. „Évről-évre próbáljuk színesíteni, megújítani a rózsaünnepet, idén két szalmabáb, Peti és Böbi is a június 21-én kezdődő rendezvényre hívja fel a figyelmet. Újdonság, hogy a szerb templomban ikonkiállítást rendeznek, míg a katolikus templomban esküvői ruhabemutató lesz Kerekesné Nusika jóvoltából” – részletezte a körzet fideszes önkormányzati képviselője. Hozzátette, a jubileumi rózsaünnepen két színpadon folyamatosan váltják egymást a fellépők, az elmúlt évekhez képest sokkal több programmal készülnek.

A rózsaünnep egyik leglátványosabbnak ígérkező eleme a szombati felvonulás lesz. Fráter György, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének elnöke portálunknak elmondta, idén 40-45 virággal díszített jármű vonul végig Szőregen. A környező rózsaföldeken kívül hajtatott kertészetektől is kapnak virágokat, hogy az ünnephez méltó módon ékesíthessék a felvonulásban résztvevő járműveket. „Tizenöt évvel ezelőtt az volt a célunk a rózsaünneppel, hogy azt a nagyon nehéz munkát, amit a földeken végeznek a szőregi rózsatermelők, megismertessük azokkal, akik élvezik a virágok királynéjának a szépségét. Ezért is rózsaünnepet rendezünk, nem pedig fesztivált” – hangsúlyozta Fráter György.

Az idei időjárás nem kedvezett a rózsák nyílásának, nagyon várták már a napsütéses meleg időt – tudtuk meg Széll Imrétől. A Szőregi Virág-dísznövény ÁFÉSZ elnöke elmondta, a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban kiállítást is rendeznek, amelyen a környékbeli fóliások és kertészek is bemutathatják termékeiket. A Hősök terén a dísznövénykertészek mutatkoznak be, akiktől vásárolni is lehet. „Újdonság, hogy élő virágokból rózsafüzért is készítünk a Hősök terén, egy tízszer tíz méteres területen. Ez az egész országban egyedülálló látványosságnak ígérkezik” – közölte. Természetesen a rózsaföldekre is el lehet látogatni személygépkocsikkal vagy ingyenes buszjárattal. Ott hat hektáron termelik a virágok királynőjét, körülbelül fél millió rózsatő található ott. A közelben is vannak rózsaterületek, ahol 3-400 ezer tő van, például magas törzsű rózsa is. A szőregi rózsások a fajtakínálatukra is méltán büszkék lehetnek, 4-500 fajta színpompás virággal büszkélkedhetnek a termelők. Széll Imre azt tapasztalja, a lakosok egyre jobban ügyelnek arra, hogy milyen fajta rózsát ültetnek kertjükbe, ma már nem csak szín alapján válogatnak.

A virágköltemények mellett kulturális programokkal is várják a látogatókat a sportpályán és a Rózsák terén. A háromnapos ünnepen fellép többek között a Republic, a Budapest Bár, az Irigy Hónaljmirigy, Pál Dénes, a Kállay Sounders, a Mystery Gang, a United és lesz Fásy Mulató is.

Varga Anna, szegedma.hu