Novemberben iskolánk tanítói egy izgalmas programba vágtak bele. Nyolc hétvégén megnyíltak iskolánk kapui az iskolaválasztás előtt álló szülőknek és nagycsoportos óvódás gyermekeiknek.

Minden hétvége, találkozás után érezhető volt a változás: a gyerekekből fokozatosan eltűnt a szorongás, barátságok szövődtek, ismerősként üdvözölték egymást, megismerkedtek a leendő tanító nénikkel, épülettel, termekkel.

Sokan szerették volna folytatni még ezt a programot, de reméljük, hogy szeptemberben találkozunk!

Addig is 2007. február 22-én 17 órakor a Magyar utcai óvodában tartandó szülői értekezleten találkozunk illetve február 28-án (szerdán) nyílt napot tartanak a tanítók (Benedek Andrásné, Kincsesné Kis Ágnes) 9 és 10 órától, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk.

A szülők véleménye ezekről a foglalkozásokról pozitív volt: „jó kezdeményezés a tanév előtti ismerkedés, így a gyerekek nem idegen környezetben kezdik majd az iskolát, jót tapasztaltunk minden szempontból, köszönjük a lehetőséget, segített a döntésben…”

Köszönet a két tanító néni, Ági és Ildi néni áldozatos munkájáért, Tarjánné Kádár Piroska alsós munkaközösség vezető szervező és segítő munkájáért, illetve a többi tanító és napközis nevelő segítségéért.

Kecse-Nagyné-Bánszki Zsuzsa
Kossuth Lajos Általános Iskola