Hét településen tartottak szerdán búzagyűjtő napot, köztük Szőregen is, ahol 13. alkalommal volt gyűjtés, és a szerdai 11 órás sajtótájékoztató kezdetéig 40 gazda vitt felajánlást. Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke elmondta, az országban összegyűlt gabona jelentős részét olyan kárpátaljai szervezetek kapják, amik a magyarlakta területeken segítenek.

„A legnagyobb köszönet idén annak a gazdának jár, aki egy ilyen évben, amikor szinte alig van termés, amikor Csongrád-Csanád megyéből több mint 50 ezer hektáron jelentettek aszálykárt, mégis úgy dönt, hogy elhozza és felajánlja másnak a gabonát, még ha jóval kevesebb is termett belőle a vártnál” – szögezte le szerdán Szőregen Cseh Tibor András, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) főtitkára.

A településrészen 8 és 15 óra között búzagyűjtő napot tartott a NAK Csongrád-Csanád megyei szervezete a MAGOSZ-szal és a Magyarok Kenyere Alapítvánnyal közösen. Rózsavölgyi József telephelyén lehetett leadni a búzát, ahova helyből és több környező településről, például Kübekházáról, Tiszaszigetről és Újszentivánról is érkezett felajánlás.

Az eseményen Bartók Csaba a Fidesz választókerületi elnöke, valamint Benkő Zsolt, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei területi felelőse is jelen volt. Előbbi arról beszélt, hogy az olyan nemzeti programok, mint a Magyarok Kenyere, óriási erőt és nemzeti öntudatot adnak, míg utóbbi arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány alatt két weboldalt is elindítottak, a termeloikosar.hu oldalon őstermelők kézműves termékeit gyűjtik össze, míg a munkaszuret.hu weblapon a gazdák munkaerőt találhatnak.

Szabó Károly, a térség falugazdásza arról adott számot, Szőregen és környékén őszi búzát 3500 hektáron termesztettek, 3,7 tonna/hektár volt a termésátlaga, őszi árpa 570 hektáron termett 5,1 tonnás átlaggal, míg őszi káposztarepcét 450 hektáron termeltek 2,7 tonnás termésátlaggal. Hozzátette, míg 2021 első félévében 299,2 milliméter, addig 2022 első 6 hónapjában 117,6 milliméter csapadék hullott a környéken.

Szőreg mellett Makón, Csongrádon, Szegváron, Fábiánsebestyénen, Mórahalmon és Hódmezővásárhelyen is gyűjtötték a búzát szerdán. Utóbbi településen Szél István, a NAK Csongrád-Csanád megyei szervezetének elnöke lapunknak elmondta, hogy bár a súlyos aszály rendkívüli gazdasági körülményeket hoz sok magyar gazda életében, ugyanakkor megrendítő, hogy innen 250 kilométerre, a határ túloldalán magyarok élete van veszélyben az ukrán-orosz háború miatt.

Kiemelte, vannak nálunk nehezebb sorsú emberek, akiknek mindenképpen szeretnének segíteni. Közölte, éppen ezért jövő hét pénteken Hajdúnánáson öntik össze az országban összegyűlt gabonát, amelynek jelentős részét olyan kárpátaljai szervezetek kapják, amik a magyarlakta területeken segítenek. A fennmaradó részt a megyei segély- és civil szervezeteknek osztják ki.

Vásárhelyen több mint 10 helyről érkező felajánlást pakoltak le Rau Sándor gazdaságában. A vásárhelyi mezőgazdász 2000 óta dolgozik édesapja mellett, azt mondta, nem emlékszik ilyen aszályos évre.

„Aki mezőgazdaságban dolgozik, az mindig a jövőben bízik, mi is efelé haladunk. Látjuk, hogy nehéz lesz az év vége, mégis úgy gondolom, az adományozás egy ilyen helyzetben is természetes. Minden ilyen megmozdulásának helyt kell adni, és van jövője” – hangsúlyozta Rau Sándor, aki elárulta, a búza idei termésátlaga náluk 3,2, az őszi árpáé 3,4 volt, kukorica pedig egyáltalán nem termett.

Kiss Anna, Bátori Szilvia / delmagyar.hu

Borítókép: A sajtótájékoztató kezdetéig mintegy 40 gazdától érkezett felajánlás Szőregre. Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu