Megszűnik a szőregi gyermekorvosi praxis, három újszegedi orvoshoz kerülnek a gyerek júniustól. Erről is szó volt a jogi bizottság ülésén, ahol rohamtempóban, jóformán hozzászólás nélkül tárgyalták meg az előterjesztéseket.

Tíz perc késéssel kezdtek és mindössze 25 perc alatt mind a 15 nyilvános napirendi pontot megtárgyalták a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság hétfői ülésén. Egy napirendi pontnál Solymos László MSZP-s alpolgármester adott pár mondatos szóbeli tájékoztatást, egy esetben a főépítész, illetve Rózsavölgyi József Fidesz-L.É.T.-es képviselő tett fel két kérdést, a többi pontot hozzászólás nélkül fogadta el a többség. A pénteki közgyűlésen módosíthatják a költségvetést, meghosszabbíthatják a DÉMÁSZ és a város szerződését, a településszerkezeti tervet és építési szabályzatot is tárgyalják, döntenek továbbá többek között a polgár és városőr szervezetek részére nyújtandó támogatásokról, és arról is határoznak, hogy három újszegedi körzetbe osztják szét a szőregi gyermekorvosi körzetet.

A polgár és városőr szervezetek részére nyújtandó támogatásokkal kapcsolatos előterjesztésből kiderült, hogy egy tucat szervezetet 10, 9 millióval támogatott tavaly az önkormányzat. Idén több mint 16,5 milliót igényeltek, a bizottság elé került javaslatban az idei évre mintegy 12,5 millió forint szerepel. A legtöbbet a tápéi és az alsóvárosi polgárőr egyesületek kaphatják, az előterjesztés szerint 1 millió 350 ezer forintból gazdálkodhatnak, amennyiben a közgyűlés pénteken támogatja az előterjesztést.

A Belvárosi híd fővizsgálat, burkolatfelújítás és támfal rekonstrukciós munkáihoz kapcsolódó vállalkozási szerződés módosításáról is szó esett a bizottsági ülésen. Ahogy megírtuk, idén 50 millió forintot fordítanak a híd rekonstrukciójára, melyet az eredeti vállalkozói szerződés szerint idén április 30-áig el kellett volna végezni. A határidőt később módosították, az előterjesztés szerint a forgalomkorlátozással is járó munkálatokat csak a tanév után, azaz június közepén kezdik. A kivitelező jelezte, hogy a dilatációk környezetében végzendő munkákhoz a forgalomkorlátozásokat 4 ütemben, ütemenként 20 nap alatt tudják elvégezni, így szerződés határidejét szeptember 30-ára módosítaná a kivitelező. Ezt az előterjesztést Póda Jenő KDNP-s és Rózsavölgyi József Fidesz-L.É.T.-es bizottsági tag tartózkodása mellett fogadta el a jogi bizottság.

A szőregi gyermekorvosi körzetet ellátó szolgáltató felhagy tevékenységével, s mivel nem sikerült a praxisjogát átruháznia, lemond arról. Solymos László elmondta, az önkormányzata két ízben közbeszerzési eljárás keretében kísérelt meg egészségügyi szolgáltatót biztosítani az érintett lakosság részére, eredménytelenül. Azért, hogy nem maradjon ellátatlan a körzet, három újszegedi telephelyen látják majd el a szőregi gyerekeket. Szőregen a Védőnői Szolgálat továbbra is a Szegedi Tudományegyetem keretein belül végzi az egészségügyi szolgáltatást két telephelyen. Solymos megjegyezte, úgy látszik, Szegedre is begyűrűzik az országos orvoshiány. Az előterjesztésben szerepel, hogy a szőregi gyerekeket június elsejétől kell a szülőknek másik orvoshoz vinniük.

Hét év alatt készült el Szeged Településszerkezeti Terve és Építési Szabályzatának teljes körű felülvizsgálata, mellyel Sz. Fehér Éva főépítész a bizottsági ülésen elmondta, többször újrakezdték az eljárást, mert különböző civil szervezetek csatlakoztak az előkészítésbe. Kiemelte, hogy a kiskertek beépíthetőségének aránya 5%-ra növekedhet, miután az állami főépítész megadta a felmentést.

A jogi bizottság Póda Jenő, Rózsavölgyi József és Német Ferenc tartózkodásával fogadta el az EDF DÉMÁSZ és a város közötti szerződés 2019 augusztus végéig történő meghosszabbítását. Ebben az szerepel többek között, hogy éves szinten bruttó 15 millió forint fejlesztési forrást biztosít például közvilágítási hálózat bővítésére. Az évenkénti fejlesztési forrás nem vonható össze, és a tárgyévben fel kell használni, igaz az is felhasználásnak számít, ha az adott munkát megrendeli a város a DÉMÁSZ-tól.

Ha a közgyűlés támogatja pénteken, felvehetik az ideiglenes zöldség-gyümölcs árusító helyek közé a Szerb utca 1. szám előtti területet is, ahol általában két helyi lakos árusít. Ezzel kapcsolatban kérdezte meg Rózsavölgyi, hogy miért van szükség erre az engedélyre, hiszen az előző ciklusban adtak rá engedélyt. Elhangzott, hogy évenként ki kell adni ezeket az engedélyeket, hasonló árusítóhely Tarjánban és a Diófa vendéglőnél is van.

Varga Anna, szegedma.hu

Borítókép: Fotó: Gémes Sándor / szegedma.hu (archív)