Ajándékokkal kedveskedtek a közelgő karácsony alkalmából a Szeged-Kiskundorozsma KSE kézilabdás lányai a szőregi Dawn-szindrómás gyerekeknek péntek kora délután.

Mint Farkas József az adományozás főszervezője, az SZKKSE egyik edzője portálunknak elmondta, már korábban elkezdtek megunt, már nem használt, de jó állapotú játékokat gyűjteni adományozás céljából mind a csapaton belül, mind Újszegeden is. Ezt követően édesanyja, Pocsai Blanka fideszes önkormányzati képviselő javaslatára a Dawn-szindrómás gyerekekkel foglalkozó Szivárvány Szülő Alapítványnak ajánlották fel az összegyűlt rengeteg játékot, miután a szervező felvette az alapítvány kuratóriumának vezetőjével, Patyik Gabriellával a kapcsolatot.

A szőregi GEMMA Szociális Szolgáltató Központ-Fejlesztő Iskolában, ahol a gyerekeket gondozzák, óriási örömöt váltottak ki a lányok ajándékai, akik maguk csomagolták össze a játékokat. Az NB I/B-ben vitézkedő csapat edzője, Marosán György is meghatottan nyilatkozott a látogatásról. “Nemcsak adni, kapni is jó, épp ezért hatalmas öröm számunkra, hogy így az ünnepek közeledtével is segíthetünk az itt gondozott gyerekeknek és az intézmény munkatársainak is, akiknek munkája előtt maximálisan le a kalappal” – közölte a dorozsmai lányok trénere.

szegedma.hu