Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg Szőregen a Rózsaünnepet. Júniusban a termelők háromnapos programsorozattal ünneplik meg Európa-szerte híres virágaikat, virágdíszbe öltöznek a település utcái és terei. A szakmai közönség mellett 16-18 ezer látogatóra számítanak.

A szakmai közönség mellett minden érdeklődő, rózsaszerető látogató számára önfeledt kikapcsolódási lehetőséget kínál a rózsaünnepi forgatag számos kiállítással, látnivalóval és kulturális programokkal, hajnalig tartó koncertek, színpadi programok, tűzijáték szórakoztatja a Szőregi Rózsaünnep vendégeit. Az ünnep hagyományairól az egyik szervezőt, Avramov Andrást, a Szőregi Rózsa Alapítvány munkatársát kérdeztük.

– Mikor szervezték meg először a Rózsaünnepet, és milyen apropóból?

– 1998-ban volt az első Rózsaünnep, idén lesz a nyolcadik. Szőreg környékén Európában egyedülálló minőségű és mennyiségű rózsatövet termelnek,Magyarországon a rózsák 98%-a innen származik, és ennek apropóján jött az ötlet, hogy ezt valahogyan megünnepeljük. A Tisza-Maros szögben nagyon jó a termőföld, és sok a napfény, szerencsés természeti adottságokkal rendelkezik a terület.

– Az Alapítvány az egyik főszervezője az ünnepnek. Mivel foglalkoznak még?

– Az Alapítvány kimondottan azzal a céllal jött létre, hogy összefogja a Rózsaünneppel foglalkozó szervezeteket, vagyis a rendezvényt támogatókat és újabbakat keressen. Jelenleg a város, az Alapítvány és még négy szervezet segít a programsorozat technikai részének lebonyolításában és a háttérmunkálatokban. Az ünnepségsorozat egyébként Szeged tíz legkiemelkedőbb rendezvényei közé tartozik.

– Melyek a rendezvény fő programjai?

– A leglátványosabb program, amelyet minden évben megszervezünk, a karneváli felvonulás. Szombat délután több százezer rózsával feldíszített ünnepi menet vonul végig Szőreg utcáin, a két órás menet fél hatkor kezdődik. Ezután este jön a Szuperbuli Galambos Lajossal és sztárvendégeivel, ők is több alkalommal látogattak már hozzánk. Ezenkívül mind a három napon meg lehet tekinteni a rózsamúzeumot, ahol közel 150 éves, a rózsatermeléssel kapcsolatos tárgyi és írásos emlékek vannak kiállítva.

A rendezvény június 24-én, pénteken kezdődik, és vasárnapig tart. Megtekinthető lesz az Árpád-kori templomrom, a Fráter Rózsakert, a Rózsa-kiállítás, és a már fent említett Rózsamúzeum mellett a szőregi római katolikus és szerb templom. Lesz népművészeti utca, ahol különböző népművészeti tárgyakat vásárolhatnak a látogatók, díszfaiskolai bemutató és kirakodó vásár. A gyerekeket a játszóudvar várja majd, és folyamatosan lesznek sörsátrak, rózsaföld látogatás, és vidámpark a három nap alatt.

mg
szegedinapilap.hu, 2006. június 12.