Befejeződött a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola homlokzatának 4 hétig tartó felújítása.

A homlokzatfelújítás az önkormányzat által meghirdetett Iskola-út program keretében folyt. A felújítás anyagi forrását részben az önkormányzat által kiírt pályázaton elnyert 3 millió forint, részben az önkormányzati képviselői alapból származó 1,5 millió forint, részben pedig a szülők közössége által felajánlott 1 millió forintot meghaladó értékű munka adta. Rajtuk kívül támogatást adott a kivitelező, Tandari Márta Egyéni Vállalkozó (1,5 millió forint) és a Nevelési-oktatási intézmények Gazdasági Szolgálata (730 ezer forint).

A felújítás során az itt-ott már balesetveszélyes vakolat kijavítása után új színt kapott a 24 éves épület. Az iskola hívó szavára jelentkező több mint 30 szülő a betonlábazat, a kerítés és a portál festésében segített. A rég látott összefogás eredményeként ezeken a munkákon felül volt önként jelentkező néhány tanterem kimeszeléséhez, ablakfestéshez, neoncső cseréhez.

A gyerekek szeptember 1-én egy kívül-belül megújult iskolát vehetnek birtokukba hála az anyagi erőforrásokat megmozgató Iványi Aurél képviselőnek és a szülőket is közösséggé forrasztó közös munkának.

Köszönet a segítőknek:
Balla Zsolt Attila
Baranyai József
Baranyai Józsefné
Csányiné Détári Anikó
Dobos János
Dudás Istvánné
Fábián Péter
Fábián Péterné
Faragóné D. Anikó
Farkas Rita
Hegyközi Pál
Ignáczné Székesi Tünde
Illés Józsefné
Iványi Aurél
Kálmánné Fodor Zsuzsa
Kalocsay Zoltán
Kerekes Pálné
Kincsesné Kis Ágnes
Ködmön Mátyás
Kőrösiné Cs. Anita
Mészáros Katalin
Miklós János
Molnár Istvánné
Novkovné Bárány Edit
Palotás Ferenc
Papdi Zsoltné
Szopka Andrásné
Szövőné Kerekes Erika
Tóthné Puskás Gyöngyi
Ugray Józsefné
Varga László
Vilonya Sándor
Vörös Gáborné

Kossuth Lajos Általános Iskola Online, 2005. augusztus 11.