Az ENSZ először 1991-ben rendezte meg az idősek világnapját, azóta minden év október 1-én emlékezünk meg a Föld mintegy hatszázmillió lakosáról. Ebből az alkalomból a szőregi Tömörkény István Művelődési ház nagytermében több mint 120 idős, nyugdíjas embert köszöntött az általános iskolások éneke.

„Ó drága nagymami…” – szállt a a nagymamák és nagypapák között a gyerekek dala, amit az egybegyűltek hosszas tappsal háláltak meg. A közelgő idősek világnapjának alkalmából köszöntötték így a településrész nyugdíjasait, akik a művelődési ház, a Szőregi Baráti Kör és Rózsavölgyi József önkormányzati képviselő invitálására jöttek el. Az ünnepi műsorban többek között fellépett Gyimesi Kálmán operaénekes, Szeged díszpolgára, valamint Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház művésze is.

Az idősek világnapja

Az ENSZ Közgyűlésének határozata alapján először 1991-ben rendezték meg az idősek világnapját, 1999-ben pedig hasonló elnevezésű éves rendezvénysorozatot tartottak. Az intézkedés célja, hogy középpontba helyezzék a méltóságteljes öregkort.

A demográfiai adatok szerint jelenleg a Földön körülbelül hatszázmillióra tehető az idősek száma, és az elkövetkező húsz évben számuk megkétszereződik. A 2001-es népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon minden ötödik ember időskorúnak számít, vagyis már betöltötte a hatvanadik életévet. Területi elosztásban Budapesten illetve a kistelepüléseken élnek a legtöbben, a nemek közötti arány pedig igen egyenetlen, hiszen az idősek 61%-a nő. Jelentősen csökkent a többgenerációs családok száma is, mivel az idős emberek többsége egyedül vagy másik időssel él együtt.

Illés Tibor, szegedma.hu