Az idén kimaradt a rózsaünnep programjából a királynő választás. A népszerű esemény a kevés számú jelentkező miatt hiúsult meg, lesz viszont helyette Csipkerózsika Hercegnő választás.

Június 26-án kezdődik a XI. Szőregi Rózsaünnep, amelyre idén is több tízezer látogatót várnak a Szegedhez tartozó településen. A három napos rózsafesztivál leglátványosabb programjának a szombati felvonulás ígérkezik, melyhez öt éve már szorosan kapcsolódik a rózsakirálynő választás. A tavalyi jubileumi királynőválasztásra öten jelentkeztek, akik közül végül Hegedüs Orsolya lett a befutó. Talán kevesebben tudják, hogy rózsakirálynőt elsősorban nem külső értékek alapján választanak, hiszen komoly szakmai tudásról is számot kell adniuk a jelölteknek. Az idei programból kimaradt ez a népszerű esemény.

A Szőregi Rózsaünnep szervezője kérdésünkre elmondta, hogy a látványos program azért marad el az idén, mert kevesen jelentkeztek a megmérettetésre. Sajnos csak hárman jelentkeztek a rózsakirálynő választásra és számos kétely merült fel az indulók részéről, így idén elmarad ez a program. Amennyiben jövőre lesz elég jelentkező, természetesen újra lesz rózsakirálynő választás is. A Csipkerózsa Hercegnőnek 17 kislány jelentkezett. Rózsakirálynő helyett így idén a kis hercegnőknek szoríthatunk.

webradio.hu híre nyomán, 2009. június 23.