Majd két tucat hátrányos helyzetű gyermek élhette át a nyaralás élményeit Szegeden
Napközis tábort szervezett a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász négy plébániai karitász csoporttal együttműködve augusztus második hetében. A programokat 8-14 éves gyerekeknek rendezték, akik a kézműves programok, játékok mellett minden nap más helyszínre kirándultak.

A Teleki utcai Karitász-ház gyerekzsivajtól lett újra hangos hétfő délelőtt. A tavalyi év sikeres tábora után újra lelkesen érkeztek a kicsik és nagyok. Kreatív ismerkedő játékok után hamar megtalálták a közös hangot, és már csak azt kellett kitalálni, hogy a kedves új pajtásokkal a csuhébábot, a 3D-s kép ragasztását, a karkötőkészítést vagy az udvari játékokat próbálják ki először.

A gyerekek reggel nyolctól délután négyig voltak együtt öt napon át. Még az utazásra sem kellett költeni a családoknak, hiszen Karitász-autók szállították őket. A sok játékon és kézműves programokon kívül a gyerekek tágabb lakókörnyezetükkel is megismerkedhettek, ugyanis minden napot máshol töltöttünk. Hétfőn meglátogattuk a Dómot, kedden pedig a Füvészkert ötletes segítői a fűszernövények, gyönyörű lótuszok és madarak világába kalauzoltak minket. Szerdán jöhetett a várva várt íjászkodás a tápéi gátnál, majd a kompozás, és a gyékény munkák, másnap a tarjánvárosi lelkes önkéntesekkel játszottunk nagyot az algyői strandon, és meglátogathattuk az algyői templomot, valamint felejthetetlen motorcsónak útban is részünk lehetett. Pénteken a Fehér-tó környékének csodáiba kalauzoltak minket szakértő vezetőink, majd nehéz szívvel, de le kellett zárnunk a hetet, aminek Móraváros adott otthont.

Legyen szemünk a jóra…

A gyerekek meghívással érkeztek: a Karitásszal kapcsolatban álló családok 20 gyermekének adtunk most lehetőséget ingyenes táborozásra. Főleg azokat hívtuk meg, akiknek nehézséget okoz a nyaralás. A középpontban a közös élmény, odafigyelés és szeretet állt. Ezt tette az idei táboros héten még kézzelfoghatóbbá a karkötős játék. Ugyanis a gyerekek nem csak maguknak sodorták lelkesen a színes karkötőket, hanem továbbadhatták annak, akinek szerettek volna megköszönni valamit. Így dicsértük mi is Őket, Ők is egymást, és vittük tovább ezt a látásmódot, lett egyre inkább szemünk a jóra.

A tábor megvalósításában a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász és négy plébániai karitász csoport (Móraváros, Szőreg, Tarjánváros és Tápé) mellett a Cserepes sori pékség, illetve a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata is segített, akiknek ezúttal is köszönetet mondunk.

A lezárásnál – amikor liturgikus táncokkal sikerült a gyereksereg és sok szervezés, rohanás után újra a középpont békéjére lelnünk – örömmel állapíthattuk meg, hogy érdemes volt. A Karitász tábor tavalyi tapasztalatait sikerült továbbvinni, javítani, beépíteni az új ötleteket, és ha lehet még többet adni a gyerekeknek. Már most örömmel és sok új ötlettel várjuk a következő év Karitász Táborát.

Bánvölgyi Helga, szegedma.hu, 2009. augusztus 23.