Tizenhat lelkes cukrászpalánta kuktáskodott öt napon keresztül a művelődési ház cukrásztáborában. Sós és édes finomságokat készítettek a hét során, de kirándultak is.

– Minden évben táboroztatunk, így az idén is nagyon ké­­szültünk. A mai trendnek megfelelően újítani szerettünk volna, ezért indítottuk el az Ide süss! táborunkat – mondta lapunknak Szövőné Kerekes Eri­­ka táborvezető. Hozzátette, a süteménykészítés mellé minden napra egy-egy meglepetésprogrammal készültek a gyerekeknek. Szerveztek kareokepartit, moziztak pop-cornnal, készíthettek vattacukrot, játékos feladatokat ol­dottak meg, szabadtéri programként pedig a szőregi levenduláskertbe bicikliztek el.

A Tömörkény István Művelődési Ház szervezésében Szö­vőné Kerekes Erika táborvezető és lánya, Szövő Dóra szakképzett cukrász irányításával zajlott a szakmai munka. Nem mindennapi menüsorukat a Gundel séfjei is megirigyelhették volna. Sós és édes fi­nomságok, sós teasütemény, krémmel töltött linzerkosárka, hagyományos és rumos-diós trüffelgolyó, narancsos-csokis mousse pohárkrém, málnás-mascarponés krém és az utolsó nap egy mini csokitorta elkészítése szerepelt az alkalmi étlapon.

– Betartva a koronavírus miatt hozott szabályokat 16 főre hirdettük meg a tábort, tizenöt lány és egy fiú képviselte az alsó tagozatosokat. A pohárkrém tetszett a gyerekeknek legjobban az újdonsága miatt, hiszen otthon ritkán ké­­szítenek ilyen ínyencséget a családok. Azért is ez volt a legnépszerűbb, mert ebből le­hetett a legtöbbet kóstolgatni – jegyezte meg a táborvezető.

Az elkészült süteményekből a résztvevők haza is tudtak vinni a családnak.

T. A. P., delmagyar.hu